"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam" - II. János Pál pápaságának főbb eseményei

ii_janos_pal.jpgII. János Pál pápa 27 éven keresztül jó pásztorként vezette az egyházat. Szolgálata nyomán a világban és az egyházban döntő változások mentek végbe. Összeállításunkban II. János Pál pápa több mint 26 esztendős pontifikátusának főbb eseményeiről olvashatnak.

 

 

II. János Pál pápa életének állomásai pápává választásáig
1920. május 18-án született Wadowicében. 1938-ban érettségizik Krakkóban, és ugyanitt kezdi meg egyetemi tanulmányait a Jagello Egyetemen 1940-től 1944-ig. Lengyelország német megszállása alatt egy mészkőbányában, majd a Solvey vegyigyárban munkásként dolgozik. 1946 november 1-jén szentelik pappá. Szentelése után Rómában folytatja tanulmányait. 1948-ban tér vissza Krakkóba. 1953-tól morálteológiai professzorként tanít, 1955-ben habilitál a lublini katolikus egyetemen. 1958-tól krakkói segédpüspök, 1964-től krakkói érsek. 1967-ben VI. Pál pápa a bíborosi kollégium tagjai közé nevezi ki.
1978. október 16-án este a konklávé megválasztja az egyház 264. pápáját, Karol Wojtyla bíboros, krakkói érsek személyében. II. János Pál beiktatási miséjére 1978. október 22-én kerül sor.
1979 január 25–február 1. – A Szentatya első külföldi apostoli útja Dominikába és Mexikóba vezet.
Március 4. – Megjelenik II. János Pál pápa első, Redemptor hominis (Az ember Megváltója) kezdetű enciklikája.
Június: a Szentatya első látogatása hazájában, Lengyelországban.
Szeptember–október: apostoli látogatás Írországban és az Amerikai Egyesült Államokban.
November: apostoli látogatás Törökországban.
1980 május: a Szentatya Afrikába utazik, felkeresi Zairét, Kongót, Felső-Voltát, Kenyát, Ghánát, Elefántcsontpartot.
Ugyancsak 1980 májusában a Szentatya útiállomása Franciaország.
Június: látogatás Brazíliában.
Novemberben a pápa az NSZK-t keresi fel.
Decemberben megjelenik II. János Pál pápa második, Isten irgalmasságáról (Dives in misericordia) szóló enciklikája.
1981 február: látogatás a Fülöp-szigeteken és Japánban.
Május 13: Szűz Mária fatimai jelenésének 64. évfordulóján Ali Agca török terrorista a Szent Péter téren fegyveres merényletet kísérel meg a Szentatya ellen, több lövéssel súlyosan megsebesíti a pápát. A Szentatya több hónapos gyógykezelés után felépül sérüléseiből.
Szeptember: megjelenik a Szentatya munkáról és munkásokról szóló, Laborem exercens kezdetű enciklikája.
1982 február: a Szentatya ismét Afrikába utazik. Ezúttal Nigériát, Benint, Gabont és Egyenlítő-Guineát keresi fel.
Május: apostoli látogatás Portugáliában, majd Nagy-Britanniában.
Júniusban a Szentatya Svájcba és Argentínába látogat.
Novemberben a pápa Spanyolországba utazik.
E hónap 26. napján a pápa meghirdeti a szentévet.
1983 január: közzéteszik II. János Pál pápa Aperite portas Redemptori kezdetű bulláját, amely hivatalosan meghirdeti a megváltás 1950. évfordulójára a szentévet.
Március: apostoli út Közép-Amerikában, a Szentatya felkeresi Costa Ricát, Nicaraguát, Panamát, El Salvadort, Guatemalát, Hondurast, Belizét és Haitit.
Március 25-én a pápa megnyitja a rendkívüli szentévet.
Június: a Szentatya másodszor is ellátogat szülőhazájába, Lengyelországba.
Szeptember: apostoli látogatás Ausztriában.
1984 februárjában a pápa apostoli levelet ad ki a szenvedés keresztény értelméről.
Április: megjelenik a Szentatya Redemptionis Donum kezdetű apostoli buzdítása a férfi és női szerzetesekhez.
Május: a pápa távol-keleti útra indul. Ellátogat Dél-Koreába, Pápua-Új-Guineába, a Salamon-szigetekre és Thaiföldre.
Júniusban a Szentatya Svájcba utazik.
Szeptemberben apostoli látogatás Kanadában.
Október: újabb látogatás Közép-Amerikában. A Szentatya Dominikát és Puerto Ricót keresi fel.
1985 január: a Szentatya ismét Latin-Amerikába látogat. Útjának állomásai ezúttal Venezuela, Ecuador, Peru, valamint Trinidad és Tobago.
Májusban a pápa a Benelux államokba látogat.
Júniusban megjelenik a Szentatya újabb, Slavorum apostoli (A szlávok apostolai) kezdetű enciklikája Cirillről és Metódról a püspökökhöz, papokhoz, vallásos családokhoz, minden keresztény hívőhöz.
Augusztusban a pápa harmadszor is Afrikába utazik. A Szentatya ezúttal Togót, Kamerunt, Zairét, Kenyát, Elefántcsontpartot és a Közép-afrikai Köztársaságot keresi fel.
Szeptemberben a pápa villámlátogatást tesz Liechtensteinben.
1986 január: a Szentatya béke-imanap tartására tesz javaslatot Assisiben, s erre nem csupán a keresztény egyházakat hívja meg, hanem a világvallásokat is. Az első imatalálkozóra 1986 októberében kerül sor Assisiben.
Január–február: a Szentatya Indiába látogat.
Április: II. János Pál látogatást tesz a római zsinagógában, ahol találkozik Elio Toaff főrabbival.
Május: megjelenik a Szentatya újabb, Dominum et vivificantem kezdetű enciklikája a Szentlélekről.
Júliusban a pápa Kolumbiába látogat.
Október: apostoli látogatás Franciaországban.
November–december: apostoli látogatás Ausztráliában, Új-Zélandon, a Fidzsi-szigeteken, Bangladesben, Szingapúrban és Malaysiában.
1987 március: bemutatják a Szentatya legújabb, Redemptoris Mater (A Megváltó édesanyja) kezdetű Mária-enciklikáját.
Április: a pápa Uruguayba, Chilébe és Argentínába utazik.
Szintén áprilisban az NSZK-ba is ellátogat.
Júniusban a Szentatya ismét szülőhazájába, Lengyelországba látogat.
Szeptemberben apostoli látogatás az Amerikai Egyesült Államokban.
1988 február: bemutatják a pápa új, Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklikáját.
Május: újabb latin-amerikai körút, a célállomás Uruguay, Bolívia, Peru és Paraguay.
Június: a Szentatya ismét Ausztriába látogat.
Augusztusában megjelenik a Szentatya Mulieris dignitatem kezdetű apostoli levele a nő méltóságáról és hivatásáról.
Szeptember: a Szentatya ismét Afrikába látogat, felkeresi a Dél-afrikai Köztársaságot, Botswanát, Lesothót és Mozambikot.
Október: a Szentatya negyedszer látogat Franciaországba.
1989 február: megjelenik a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdítás a világi hívek méltóságáról és küldetéséről az egyház misztériumában.
Április-május: újabb látogatás Afrikában, a Szentatya ezúttal Madagaszkárt, Réuniont, Zambiát és Malawit keresi fel.
Június: a Szentatya Skandináviába látogat, felkeresi Norvégiát, Dániát, Svédországot, Finnországot és Izlandot.
Augusztusban a pápa Spanyolországba látogat.
Októberben Délkelet-Ázsiába utazik, felkeresi Dél-Koreát, Indonéziát és Mauritius-szigetét.
1990 januárjában a pápa a Zöldfoki-szigetekre, Bissau-Guineába, Maliba, Burkina Fasóba és Csádba látogat.
Áprilisban az apostoli látogatás úticélja Csehszlovákia.
Májusában a pápa Mexikóba látogat.
Szintén májusban a Szentatya Málta szigetére is elutazik.
Szeptemberben a pápa hetedszer látogat Afrikába, ezúttal Tanzániát, Burundit, Ruandát és Elefántcsoportot keresi fel.
1991 január: megjelenik a Szentatya nyolcadik, misszióról szóló, Redemptoris missio kezdetű enciklikája.
Májusban bemutatják a Szentatya Centesimus annus kezdetű szociális enciklikáját, a Rerum novarum enciklika megjelenésének 100. évfordulóján.
Szintén május havában a Szentatya Portugáliát keresi fel.
Júniusban, majd augusztusban a pápa ismét Lengyelországba látogat.
Augusztus 16–20.: a Szentatya ötnapos látogatást tesz Magyarországon.
Októberben a Szentatya Brazíliát keresi fel.
1992 február: újabb pápai körút Afrikában; a Szentatya ezúttal Szenegált, Gambiát és Guineát keresi fel.
Júniusban a Szentatya ismét a fekete kontinensre utazik: Angolába, valamint a Sao Tomé és Principe szigetcsoportra.
Júliusban a pápa emésztőszervi problémák miatt befekszik a Gemelli Kórházba, kivizsgálásra. A Szentatyán műtétet hajtanak végre, amiből néhány hetes kezelés után felgyógyul.
Októberben a pápa a Dominikai Köztársaságba látogat.
1993 februárjában a Szentatya három afrikai országba látogat: Beninbe, Ugandába és Szudánba.
Áprilisban a Szentatya apostoli látogatást tesz Albániában.
Júniusban a pápa ismét Spanyolországba zarándokol.
Augusztus: a pápa Jamaicába, Mexikóba és az Egyesült Államokba látogat.
Szeptemberben a pápa látogatást tesz a három balti államban, Litvániában, Lettországban és Észtországban.
Októberben megjelenik a Szentatya legújabb, Veritatis splendor (Az igazság ragyogása) kezdetű enciklikája.
Novemberben a pápa elesik és megsérül a vállán: négy hétig félmerev gipszkötést kénytelen viselni.
1994 április: a Szentatya bejelenti, hogy a 2000. szent évben békeimára hívja meg a zsidókat, a muzulmánokat és a keresztényeket a Sínai-hegyre, ahol Isten átadta Mózesnek a törvénytáblákat.
Április végén a Szentatya elcsúszik a fürdőszobájában, és combnyaktörést szenved. Sérüléséből néhány hét alatt felépül.
Szeptemberében a Szentatya Horvátországba látogat.
Novemberben közzéteszik a Szentatya új, Tertio millennio adveniente – A harmadik évezred küszöbén kezdetű enciklikáját, amelyben meghirdeti a szentévet.
1995 januárjában a Szentatya a Fülöp-szigetekre, Pápua Új-Guineába, Ausztráliába és Srí Lankára látogat.
Márciusban jelenik meg a Szentatya új, Evangelium vitae kezdetű enciklikája.
Május: a Szentatya Csehországba és Lengyelországba is ellátogat.
Szintén májusban megjelenik az Ut unum sint kezdetű enciklika az ökumenizmusról.
Júniusban a Szentatya Szlovákiába utazik.
Szeptember: pápai vizit Kamerunban, a Dél-afrikai Köztársaságban és Kenyában.
Októberben a pápa az Egyesült Államokba látogat.
1996 február: apostoli látogatás Guatemalában, Nicaraguában, Salvadorban és Venezuelában.
Áprilisban a pápa Tunéziába látogat.
Szeptember 6–7.: a Szentatya másodszor is hazánkba látogat.
Néhány nappal magyarországi látogatását követően a pápa Franciaországba látogat.
Októberben a római Gemelli Klinikán sikeres vakbélműtétet hajtanak végre a Szentatyán.
1997 április: a Szentatya Bosznia-Hercegovinába utazik.
Ugyanebben a hónapban a pápa Csehországba is ellátogat.
Májusban a Szentatya Libanont keresi fel.
Május-június: a pápa hatodszor látogat szülőhazájába, Lengyelországba.
Június: a Vatikánban Angelo Sodano bíboros, államtitkár és Horn Gyula magyar miniszterelnök aláírják a Szentszék és a Magyar Köztársaság közötti megállapodást.
Augusztusban a pápa Franciaországba látogat. A Szentatya Párizsban bocsánatot kér a protestánsoktól, amiért 1572. augusztus 24-én, Szent Bertalan-éjszakáján a katolikusok többezer protestánst gyilkoltak le.
Októberben a pápa Brazíliába utazik.
November 9-én a Szentatya boldoggá avatja a vértanúhalált halt Apor Vilmos győri megyéspüspököt.
1998 januárjában a Szentatya Fidel Castro Kubájába látogat.
Március: látogatás Nigériában.
Ugyanebben a hónapban a pápa kiadja Emlékezünk: megfontolások a holokausztról dokumentumát, amelyben megemlékezik a zsidóság II. világháborús szenvedéseiről, és felszólítja az egyház tagjait a bűnbocsánatra.
Júniusban a pápa harmadszor látogat Ausztriába.
Októberben a Szentatya Horvátországot keresi fel.
Ugyanebben a hónapban megjelenik a pápa legújabb, Fides et ratio (Hit és értelem) kezdetű enciklikája.
1999 januárjában a pápa negyedszer is Mexikóba látogat. A Szentatya az Amerikai Egyesült Államokat is felkeresi.
Májusban apostoli vizit Romániában.
Júniusban a pápa hetedszer keresi fel szülőhazáját, Lengyelországot. Szentté avatja Boldog Kinga Árpád-házi királylányt, lengyel királynét.
Szeptemberben a pápa Szlovéniába látogat.
Október 31-én Augsburgban Közös Evangélikus-Katolikus Nyilatkozatot írnak alá a megigazulásról.
Novemberben apostoli látogatás Indiában és Grúziában.
December 24-én éjfélkor a pápa megnyitja a S z e nt Péter-bazilika szent kapuját, és ezzel a jubileumi,  2000-es szentévet.
2000 februárjában a Szentatya Egyiptomba látogat.
Március 12-én a Szentatya a Szent Péter téren bemutatott szentmisén ünnepélyesen bocsánatot kér mindazoktól, akik ellen a keresztények a történelem során bűnöket követtek el.
Ugyanebben a hónapban a pápa apostoli látogatást tesz a Szentföldön, a látogatás színhelyei Jordánia, Izrael és a Palesztin Autonóm Terület voltak. A Szentatya a Jad Vasem mauzóleumban, a holokauszt áldozatainak emlékére emelt urnák előtt ismételten megköveti a zsidóságot az ellenük elkövetett bűnök miatt.
Májusban a Colosseumnál ökumenikus megemlékezésre kerül sor a XX. század tanúságtevő keresztényeiről.
Szintén májusban a pápa Fatimába látogat és boldoggá avatja a két, már elhunyt látnokot, Ferencet és Jácintát. A harmadik látnok, a 93 éves Lucia karmelita nővér jelen van a szertartáson. A pápa elrendeli a harmadik fatimai titok nyilvánosságra hozatalát.
Augusztusban kerül sor Rómában a szentév egyik legnagyobb rendezvényére, az Ifjúsági Világtalálkozóra.
Szeptemberben megjelenik a Hittani Kongregáció Dominus Iesus (Jézus az Úr) című dokumentuma.
Szintén augusztusban a Szentatya ismét Lengyelországba látogat.
2001 január 6-án a pápa aláírja a jubileumi szentévet lezáró apostoli levelét, melynek kezdőszavai: Novo millennio ineunte (Az új millenniumba lépve)
Májusban a Szentatya Görögországba, Szíriába és Máltára látogat.
Szintén májusban a Szentatya összehívja a rendkívüli konzisztóriumot, hogy a következő évtizedekre szóló pasztorális tervről, valamint a péteri elsőbbség fontos kérdéséről tanácskozzanak, a Novo millennio ineunte fényében.
Júniusban a pápa apostoli látogatást tesz Ukrajnában. Boldoggá avatja a vértanúhalált halt Romzsa Tódor görög katolikus püspököt.
Szeptemberben a pápa Örményországot és Kazahsztánt keresi fel.
2002 januárjában a Szentatya kezdeményezésére Assisiben imádkoznak a világ vallási vezetői a békéért.
Májusban a pápa Azerbajdzsánba és Bulgáriába látogat.
Július végén és augusztusának elején a Szentatya Kanadába, Guatemalába és Mexikóba utazik.
Augusztusban a Szentatya nyolcadszor látogatja meg szülőhazáját, Lengyelországot.
Októberben megjelenik a Szentatya új, Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli levele a Rózsafüzérről.
Novemberben a Szentatya személyében először látogat el egy pápa az olasz képviselőházba. Beszédének hatására egy hírhedt és hosszú ideje körözött maffiózó önként feladja magát.
December: a Szentatya elfogadja a 75. életévét betöltött Paskai László bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek lemondását. Utódául Erdő Péter püspököt nevezi ki.
2003 március 23-án a Szentatya boldoggá avatja Batthyány-Strattmann Lászlót, a szegények orvosát.
Április 17-én, nagycsütörtökön írja alá a Szentatya legújabb enciklikáját: Fohász a Szűzanyához a háborús konfliktusok áldozataiért
Májusban a Szentatya Spanyolországba látogat.
Júniusban apostoli látogatás Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában.
Szeptemberben a Szentatya Szlovákiába látogat. A pozsonyi repülőtéren légzési problémák miatt csak a szöveg elejét és végét tudja elmondani. Ezt leszámítva a látogatás további részében végig ő vezeti a szertartásokat.
Szeptember 24-én a Szentatya bélproblémák miatt nem tudja megtartani az általános kihallgatást. Bár ezt követőn több egyházi és világi személyt is fogad – köztük Rowan Williams új canterbury érseket, október 4-én –, szentmiséket mutat be, a sajtóban felerősödnek a találgatások arról, hogy immár nem képes ellátni feladatát, sőt, többen közeli halálát jósolják.
Szeptember 28-án a Szentatya 31 új bíborost – köztük Erdő Péter prímást, esztergom–budapesti érseket – nevez ki, egyúttal bejelenti, hogy október 21-ére bíborosi konzisztóriumot hív össze.
Október 7-én, Rózsafüzér Királynője ünnepén a Szentatya Pompejibe látogat, s a Mária-szentély előtt lezárja a Rózsafüzér-évét.
2004 június 5-6: Svájcba látogat
Június 10-én, Úrnapján a lateráni Szent János-bazilika előtt hirdeti meg az Eucharisztia Évét
Augusztus 14-én kezdte meg kétnapos lourdes-i zarándokútját. II. János Pálnak ez a volt az utolsó, 104. külföldi utazása.
Október 8-án mutatták be Mane nobiscum Domine kezdetű apostoli levelét.
2005 január 18: történelmi eseményre kerül sor a Vatikánban: a pápa magánkihallgatáson fogad 160 rabbit, akik a világ különböző tájairól érkeztek.
február 1-jén szállítják a Gemelli klinikára, ahonnan február 10-én tér vissza a Vatikánba
Február 24-én ismét kórházba kell szállítani, ahol gégemetszést hajtanak végre rajta.
február 22: Bemutatják Emlékezet és identitás című könyvét.
2005. április 2. 21 óra 37 perckor ért véget földi életútja – II. János Pál visszatért az atyai házba. Halálát Leonardo Sandri bíboros jelentette be a Szent Péter téren napok óta imádkozva virrasztó zarándokoknak.
Magyar Kurír