Felépülhet a pünkösdi búcsú új stációja

ImageA csíksomlyói búcsú egyik stációjának szánják a Hargita megyei Tolvajos-tetőre építendő kápolnát, melynek alapkövét tegnap tették le – jelentette ki az ünnepségen Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester.

A hargitafürdői letérőnél található Hármaskereszt melletti templomépítés ötletével Mátéffy Győző, a csíksomlyói közbirtokosság elnöke kereste fel az elöljárót néhány hónappal ezelőtt, majd a Darvas Kozma József esperes-plébánossal és Makovecz Imre műépítésszel való tárgyalást követően elkezdődött a tervezés.
„Voltak olyan alapkövek, amelyek azok is maradtak, így jobban szeretem, ha már kész épületet avatunk. Remélem, hogy a kápolna rövid időn belül elkészül” – fogalmazott beszédében Ráduly. A kápolnát tervező Makovecz Imre szavait – aki egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen – barátja, Seregi János állatorvos-professzor tolmácsolta az egybegyűlteknek.
Darvas Kozma József esperes-plébános „történelemóra” keretében ismertette a pünkösdi búcsú eredetét. „Azért építjük ezt a templomot, hogy az emberek ide is eljöhessenek Istenhez könyörögni” – fogalmazott a lelkész. Az ünnepi beszédeket követően szenteltvízzel locsolták meg az alapkövet, amelynek belsejébe elhelyezték a kápolnáról készített alaprajzot, valamint a tegnapi újságokat. Ráduly Róbert Kálmán szerint a kápolna szomszédságába panziót építenének, és parkolókat alakítanának ki.

Szerző(k):

Forró Gyöngyvér