P. ÉCSY JÁNOS OFM tartományfőnök.

1951-1961-ig a Désen erőszakkal összegyűjtött ferences közösség házfőnöke. Krisztusért, Rendjéért nehéz börtönt szenvedett. Csíksomlyói kegyhelyünk buzgó őre. Jámbor életû, bölcs, okos szerzetes. Mind rendtársai, mind az egyházmegye papsága mélyen tisztelte és szerette. Autóbaleset következtében vesztette életét 1982. április 19-én. Kegytemplomunk kriptájában nyugszik.

Járj közbe rendünkért és népünkért a Szent Szűznél.

Bár nem ismerhettem János atyát fiatalságomból kifolyólag, fényképét a szobámban örzöm. Példakép számomra. Oly népszerű, karizmatikus egyéniség volt, hogy mindenkit meg tudott nyerni magának, lehetett az bukaresti elvtárs vagy egyszerű falusi ember. Figyelme mindenkire kiterjedt, talán ezért emlékeznek rá ma, harminc év után is oly élénken hívei, ismerősei, barátai, rendi testvérei.

Nagy ember volt ő, Isten előtt is kedves, mert a kapott talentumokat küldetésének megfelelően, az Úr akarata szerint kamatoztatta. Szemünkben, az egyszerű emberek tudatában meg azért volt kiváló, mert amit a templomban, az oltár előtt, illetve a templomon kívül tett, azt értünk, katolikus keresztényekért, magyar testvéreiért tette.

P. Écsy János, vagy ahogyan mindenki szólította, János atya Rákosdon (Vajdahunyad melletti helységben) 1919. június 9-én született. Korai érdeklődése és vonzalma a franciskánusok iránt vezették egyre közelebb Szent Ferenc fiaihoz, s már középiskolai tanulmányai a rendhez kötötték: a székelyudvarhelyi Szeráfikumban, illetve a római katolikus gimnáziumban, majd beöltözése után a csíksomlyói kolostorból látogatta a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumot. (1937–1938). A noviciátus és a vajdahunyadi ferences teológia elvégzése után, 1943-ban pappá szentelték s lett az oltár hűséges és kimagasló buzgóságú szolgája. Nemcsak az egyházi önképzésre fektetett hangsúlyt, hanem a nyelvi ismeretek fejlesztésére is: román–francia szakos tanári egyetemet végzett Kolozsvárt (1945–1947), de beszélt németül, szükség szerint olaszul és latinul is. Amúgy magas műveltségét még külföldi utazásokkal is bővítette. Ezeken az utazásain természetesen a lelki töltekezésen volt a hangsúly, főként a Szűzanya és a szentek tiszteletének adózva. Végiglátogatták (éppen József atyával) az európai híres kegyhelyeket: Mariazell, Lizieux, Lourdes, Fatima, La Salette, Róma, Loretto stb. És mert megkülönböztetett módon ragaszkodott a művészetekhez, a különböző helyszíneken ismerkedett az építészeti stílusokkal, képzőművészeti alkotásokkal. A kommunista-ateista és antiklerikális rendszer nehézségeiből János atyának is kijutott: házfőnökhelyettes a máriaradnai gyűjtőtáborban (1951–1952). Házfőnök Désen a lágerkolostorban (1952–1961). Börtönt viselt (1961–1964). A börtönből szabadulva a szentágotai plébánián szolgált (1970-ig). 1970-ben Csíksomlyóra kerül, itt él és dolgozik fáradhatatlanul mint házfőnök, 1979-től mint az erdélyi ferencesek provinciálisa, tartományfőnöke az autóbalesetben bekövetkezett haláláig.

János atya halála után is hűséges maradt a kegytemplomhoz, mert annak kriptájában nyugszik és várja a feltámadást. Rendi testvérei egyaránt elismerik rendtársi és elöljárói kvalitásait. József atyát idézem, az egyetlent, aki a balesetet szenvedők közül még él: „Mint házfőnök nagy gondoskodással törődött alattvalóival. Törekedett arra, hogy hiányt ne szenvedjen senki, semmiben. Ha valakinél hibát vagy hiányosságot tapasztalt, nagy türelemmel elnézte és szelíd szavakkal intette a jóra. Természetesen, magatartásával kiérdemelte a rendtagok tiszteletét, nagyrabecsülését és háláját.”

erikbarat.blogspot.com