A szeretet teszi értékessé a papok munkáját

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_dscf0831_b.jpgHozzátartozók, ismerősök, egyházi méltóságok, pap- és rendtársak jelenlétében tette le szombaton szent fogadalmát a csíkszeredai születésű Kovács Levente Gyula. A csíksomlyói kegytemplomban tartott szertartáson Tamás József püspök szentelte pappá a kamilliánus rend szerzetesét.

A felszentelési szertartást megelőző homíliájában a püspök többek között kifejtette, a szeretet az, amely értékessé és széppé teszi cselekedeteinket, és amely igazából minősít bennünket embereket. „És különösen minősíti Istennek a szolgáit, akiknek hivatásuk és feladatuk Istent szolgálni még az embertestvérekben is” – fogalmazott az egyházi méltóság. Kihangsúlyozta, a szív a szeretet jelképe. Éppen ezért a papi szolgálatot, bármelyik szerzetesrendben, annak céljai megvalósításában, vagy akár világi papként végezzük, a küldetésben a szeretet az, ami a Krisztus követőinek munkáját értékessé és széppé teszi.
„Kedves Levente, amikor felismerted hivatásodat, amikor meghallottad és elfogadtad az isteni hívó szót, akkor úgy érezted, hogy a kamilliánus szerzetesrendben kell neked papságodat megélned, Szent Kamillnak a szellemében, az ő karizmája szerint. Segítsen az Úr téged, hogy Szent Kamill lelkületével tudd tenni azt a szép munkát, amely a betegek lelki ápolását és gondozását jelenti. Hogy ezt a munkát odaadóan és buzgón tudjad végezni, és ennek a szerzetesrendnek kiváló tagjává tudj lenni” – szólt az intelem az egyházi méltóság részéről.
A prédikációt követően a papszentelés legfontosabb és lényegi részeként a szentséget kiszolgáltató püspök, mint az apostolok utóda, imádság és kézrátétel által átadta a jelöltnek a Krisztustól kapott áldozópapi hatalmat és küldetést. A hívek fölállva hallgatták a fölszentelő imádságot, kérvén, hogy a Szentlélek valóban vegye birtokba és töltse el a felszenteltet. Az újmisést beöltöztették a papi ruhába, a főpásztor pedig megkente tenyerét illatos olajjal. A jelen levő papok kézrátétellel, valamint öleléssel jelezték, hogy befogadták az új áldozópapot az egyházmegye papi közösségébe. Végezetül a püspök átadta az új papnak a hívő nép áldozati adományát, a kenyeret és a bort.
A betegek szolgálatában álló szerzetesek
A kamilliánusok vagy kamillánusok (Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje) rendjét 1582-ben alapította Rómában Lellisi Szent Kamill a betegek, szenvedők, mozgássérültek és haldoklók iránti irgalmasság gyakorlására. A tagok az ágostonos szabályzatot követik, de a szokásos szerzetesi fogadalmak mellett letesznek egy negyediket is: életük kockáztatásával is szolgálnak minden beteget (irgalmasság fogadalma). A papok a lélek, a testvérek a test ápolására szentelik magukat megfelelő képzés alapján. A világon 27 országban összesen háromezer, a betegek szolgálatában álló világi kamilliánust tartanak számon. Ennek közel fele az osztrák–magyar területen tevékenykedik.
Mint az Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia esperese írásából kiderül, Kovács Levente Gyula Csíkszeredában született 1984. november 8-án. Jelöltéveit a nyíregyházi kamilliánus rendházban töltötte, ahol a szociálisan hátrányos helyzetű családokkal foglalkoztak. Egy év jelöltség után elkezdte a noviciátust Bécsben, és 2007-ben letette első ideiglenes szerzetesi fogadalmat a Betegek Szolgái (Kamilliánus) Rendben. Teológiai tanulmányait Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán kezdte, majd Rómában, a Pápai Lateráni Egyetemen végezte el. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2011-ben szentelte diakónussá. Papi jelmondata: „Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem.” (1Kor 9, 19)
www.szekelyhon.ro