Papszentelés Brassóban

ImageJúlius 12-én, szombaton, a brassói belvárosi templomban számos paptestvér és a hívek jelenlétében Jakubinyi György érsek áldozópappá szentelte Csont Ede Rómában tanuló diakónust.

 

(…) Érthető, hogy a hivatás elfogadásánál még a próféták és az apostolok is megtorpantak. Izajás lelki élményben, látomásban megtapasztalja Isten végtelen szentségét. Az angyalok a Háromszorszentet éneklik. Izajás fél, mert tisztátalan ajkú és tisztátalan nép körében lakik. De amikor az angyal megtisztítja jelképesen, a hívó szóra felel: „Íme itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,8) Szent Péter élménye hasonló. Az Úr Jézus csodálatos pedagógiai módszerrel mindenkihez alkalmazkodik. A halász Péterrel a csodálatos halfogással érezteti meg istenségét. Emberi számítás szerint a tapasztalt halász abban a pillanatban értelmetlennek tekinti a halászatot. De Jézus szavára mégis kiveti a hálót. Az eredmény: „Uram, menj ki tőlem, mert bűnös ember vagyok”. Jézus azonban emberhalásszá teszi őket. És Péter Jézus szavára kiveti a hálót a lelkekre is. (Lk 5,9-11)

Ezen a tapasztalaton megy át mindenki, akit Isten a papságra hiv. Gyarlóságunk tudata megrettent. Hogyan vállalhatnám azt, hogy az emberek előtt Krisztust, az isteni Megváltót képviseljem, az ő szavait ejtsem ki bűnös ajakkal? De a papszentelés szertartása szentségi kegyelemmel ruház fel, megtisztítja ajkunkat, és egyedül Jézusban bízva merjük vállalni az emberfeletti küldetést. Szent Pállal elmondhatjuk: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan.” (1Kor 15,10)

Szent Pál halála előtt írja végrendeletét, a Timóteusnak irt második levelét. Arra kéri, hogy „szítsd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned.” (2Tim 1,6). Kedves Ede! Ez a Te utad is. Most az isteni hívó szóra már kimondtad a Jelen-t vagyis Izajás próféta szavait: „Íme, itt vagyok, engem küldj”, mert tudod, hogy a papszentelés megtisztít és elhalmoz a szentségi kegyelemmel. Ennek a szentségi kegyelemnek az erejéből leszel pap, és a kegyelem hatása alatt fogsz kitartani mindhalálig. Amikor emberi számítás szerint kilátástalan az apostoli munka, akkor is Jézus szavára kiveted a hálót. Csak ne feledd, hogy mindig, főleg szükség idején, szítsd fel magadban a kegyelmet, amely kézföltételem által benned lesz. Akkor örömmel és szenvedéssel teli papi életed végén hallhatod majd az Úr Jézus hívását: „Jól van, derék és hű szolgám, …. menj be Urad örömébe!” (Mt 25,21)

(részlet a szentelési prédikációból- Jakubinyi György érsek)

Első ünnepélyes szentmiséjét vasárnap, július 13-án ugyancsak a Szent Péter és Pál templomban mutatta be az újmisés. A primicián Dr. Kerekes László kézdivásárhelyi plébános prédikált

Az újmisés jelmondata „Evezz a mélyre” – Lk 5,4.

 Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 





Image

Image

Image