Istentől kapta a bölcsességet&

ImageSzentmise és Szent Jobb-körmenet augusztus 20-án

A Szent Jobb jelenlétében Erdő Péter bíboros, Juliusz Janusz apostoli nuncius és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatták be az ünnepi szentmisét a Szent István-bazilika előtti téren, amely megtelt az ország minden részéből és határon túlról érkezett zarándokokkal. 

 

 

 

Jelen volt Sólyom László jelenlegi és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, a diplomáciai testület több tagja és számos közéleti személyiség.

Erdő Péter bíboros a szentmise elején mondott köszöntő szavaiban kiemelte: Szent István hazája valódi apostola volt. Most is velünk van – emelte ki Erdő Péter – életet, célt és reményt merítünk abból az örökségből, amit tőle kaptunk, és amelynek alapja a szilárd hit volt. Az önzés zsákutcájába tévedt ember nem tud megbirkózni napjaink olyan komoly problémáival, mint a környezet rombolása vagy az éghajlatváltozás. Ehhez hitre, reményre és szeretetre van szükség.
Kövessük Szent István bizalmát, ha kell, vállaljunk áldozatokat is családunkért, becsüljük meg a betegeket és az időseket, fogadjuk el és neveljük szeretettel a gyerekeket, mert bennük van népünk jövője – fogalmazott köszöntő szavaiban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
A homíliát Majnek Antal munkácsi püspök mondta. Beszédében kiemelte: Szent István király Istentől kapta a bölcsességet, ő az Úr tervének csodálatos megvalósítója volt. Felelősséget vállalt népéért és független országot mert felépíteni. Isten nélkül, aki az igazság és szeretet, nem lehet országot építeni és megtartani – fogalmazott. Sok-sok figyelmeztető jel van, ami erre az igazságra emlékeztet: a népesség drámai fogyása, a szegénység, a reményvesztettség. Ugyanakkor vannak korunkban is olyan személyiségek, akik képesek voltak arra, hogy egész életüket másokért áldozzák. Példaként említette Orbán László kolozsvári egyetemi lelkészt, aki élete árán mentett meg egy diákot.
Valódi odaadás, az egyes ember megújulása, megtérése nélkül egyetlen ország sem tud megújulni – figyelmeztetett Majnek Antal, és Wass Albert szavait idézte: „minden bizonnyal eljön az idő, amikor fölébred a völgyek magyarjaiban a lélek, s keresni fogják az igaz utat, mely pusztulásból győzelembe, nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor nagyon régen magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk."
A körmenetben a Szent Jobb előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonultak, idén először közösen énekelve a rózsafüzért.
Neumayer Katalin/Magyar Kurír