Admissio és beöltözés a gyulafehérvári teológián

Image „Jöjjetek, a Mester hív titeket és tisztázni akarja hivatásotokat”

 

 

 

 

Nagy ünnepet ültek a Megtestesült Bölcsességről Nevezett Gyulafehérvári Szeminárium kispapjai, de főleg a III. évfolyam növendékei, évközi XXX. vasárnap, október 25-én. A gyulafehérvári székesegyházban, 15 harmad éves kispapot (11 gyulafehérvári egyházmegyés és 4 szatmári egyházmegyés) hivatalosan felvettek a diakónusjelöltek sorába,  és ünnepélyes szentmise keretén belül Msgr. Jakubinyi György érsek úr megáldotta reverendáikat, mely a papság és kispapság hivatalos mindennapi viselete.

ImageSzentbeszédében az érsek úr kiemelte, hogy a vasárnapi evangéliumi szakasz hallatán gondolhatunk arra, hogy 15 fiatal van jelen, és ahogyan Bartimeus kéri Jézustól a hit világosságát, a tisztánlátást, ugyanaz a hívó hang, amelyik elhangzott lelkükben, amikor először eljöttek a szemináriumba felvételizni, késztette őket arra, hogy jelentkezzenek a papneveldébe. Az érsek úr boldogan mondta az Egyház nevében: „Jöjjetek, a mester hív titeket és tisztázni akarja hivatásotokat”

ImagePrédikáció után Oláh Zoltán rektor úr bemutatta a jelölteket, akik megerősítették azon szándékukat, miszerint teológiai éveik alatt fel akarnak készülni erkölcsileg és szellemileg az egyházi rend felvételére; majd következett a reverendák megáldása, szenteltvízzel való meghintése és tömjénezése. Mindezek után a 15 kispap hivatalosan is beöltözhetett, mert eddig valahányszor a reverendába bújtak, ők maguk öltötték magukra, de mostantól mégis egy kicsit más, hisz: az Úr övezte fel őket. Ez a reverenda azért is egyedi, mert mindenkinek sajátja, hisz mindenkinek a méretére szabták.

Image 
A jelöltek választottak egy-egy reverendapapát, a felsőbb évesek közül, akik nem csak a beöltözésben segítettek, hanem imájukkal és példájukkal kísérik hivatásuk kibontakozását.

ImageA szentmisét követően, fényképezés és gratuláció után a beöltözöttek szülei és vendégei megtekinthették a SIS intézetét, ahol a papnevelés folyik. A papság évében imádkozzunk a kispapokért, tanárokért és azért, hogy az Úr küldjön munkásokat aratásába.

Image 
Beöltözöttek:

Barta Barnabás - Kaplony

Bene Kálmán - Csíkszereda

Bilibók György - Csíkszereda

Boga Norbert–Árpád - Csíkszentsimon

Both László - Gyergyószárhegy

Cseh Csaba - Gelence

Erni Róbert–Ferenc - Nagybánya

Fanea József - Sárközújlak

Ferencz Gábor - Jegenye

Gál Hunor - Csíkszépvíz

György Imre - Kászonújfalú

Hanuleac Tamás - Gyergyószentmikós

Kerekes József - Jegenye

Link Norbert - Szatmárnémeti

Lovász Wilhelm - Aranyosbogát

Erni Róbert III. éves

Image

 

Image 

 

Image 

 

Image 

 

Image

 

Image