Csaba testvér, Haáz Sándor és Nyisztor Ilona a Magyar Kultúra Lovagjai

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_b.cs.jpgA Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma a Kultúra Lovagrendje nemzetközi tanácsadó testülete javaslata alapján a Magyar Kultúra Lovagja címet adományozta  Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek, Haáz Sándor karnagynak, valamint Nyisztor Ilona pedagógus, művelődésszervezőnek 2013. január 19-én Budapesten, a Hagyományok Házában.

 

A díjazottakról röviden:  
Böjte Csaba (Déva, Románia) ferences szerzetes
„Az ifjúság nevelése és a magyar kultúra ápolása érdekében kifejtett életművéért”
Autóvillamossági szerelő szakmája után – lelkiekben már a papi pályára készülve – bányászként dolgozott a Hargitán, mert úgy gondolta, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Harminc éve a Ferences Rend tagja. A gyulafehérvári és esztergomi tanulmányai után 1989-ben szentelték pappá. Különböző papi szolgálatai után húsz éve helyezték Dévára, ahol jelentős fordulatot vett élete. Az oltalmába vett utcagyerekekkel az üresen álló ferences kolostorba költöztek. A kezdeti zaklatások és sorozatos felszólítások ellenére nem hagyták el az épületet. Napjainkig szervezi az alapvető életfeltételeken túl a fiatalok tanítását, vallási és erkölcsi nevelését. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Könyveivel, a róla készült filmekkel, előadásaival tanít, nevel, és példát mutat. Önzetlen, példamutató tevékenységét számos kitüntetéssel – többek között az „Év embere” és a „Haza Embere” díjjal – ismerték el.
Haáz SándorHaáz Sándor (Szentegyháza, Románia) karnagy
„A magyar kultúra határon túli ápolásáért”
Székelyudvarhelyen született. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi tanárképző főiskola zenei szakán végezte. Diákként részt vett a régizene együttes megalakításában, amellyel hozzájárult a 16. századi erdélyi reneszánsz muzsika népszerűsítéséhez. Harmincöt éve a szentegyházi iskola zenetanára, rézfúvós zenekarának, majd vonós együttesének alapítója. Oktató - nevelő munkája mellett elvégezte a kolozsvári konzervatórium zenepedagógiai szakát. Sikeres tevékenysége által – az iskola ének és zenekarából – éppen 30 éve jött létre a Gyermek filharmónia, amely jelentős szerepet vállal a hagyományőrző és közvetítő tevékenységben, a magyar kultúra külföldi népszerűsítésében. A Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztje polgári tagozata elismerés birtokosa.
Szekely gyors Nyisztor Ilona és Kovacs Anna-MariaNyisztor Ilona (Pusztina, Románia)népdalénekes, pedagógus, művelődésszervező
„A csángómagyar kultúra ápolásáért”
A moldvai Pusztina szülöttje, aki pedagógusként generációk nevelője volt. A moldvai csángómagyar népdalkincs, néptánc és a néphagyományok gyűjtője, oktatója, valamint hazai és külföldi népszerűsítője. Szülőföldje páratlan értékeinek hirdetője. 1994-ben a Szatmárnémetiben megrendezett „Hajnal akar lenni” népdalverseny győztese. A pusztinai Magyar Ház programjainak vezetője. Magyar Örökség Díjas, a Moldvai Csángómagyar Szövetség kulturális felelőse. Az alapítvány megítélése szerint a „csángó magyarok lámpása”.
Forrás: Csaba László - Magyar Csodaszarvas Kulturális és Művelődési Egyesület, Bpest
Frigyesy Ágnes felvételeivel