Lemondott a pápa

papa3.jpgKedves Gyerekek!

Szeretett Munkatársaim!!

Benedek pápa fentről próbálta reformálni, megújítani az Egyházat, nagy embernek tartom, lelkiismeretes, jó vezetője volt e hatalmas családnak, az Egyháznak. Számomra szomorú hír az, hogy egészségügyi okokra hivatkozva lemondott. nagyon remélem a főpásztori csodálatos célja - az újraevangelizáló - nem marad annyiba...

Szeretettel kérlek, hogy most ezekben a napokban sokkal többet imádkozzunk a gonosz lélek által ostromlott Egyházért és annak leköszönő főpásztoráért, azzal a nyugalommal, hogy Krisztus Urunk szavai szerint: A pokol hatalmai nem vesznek erőt az Egyházon!! Mt 16,17

Imádkozzunk, azért is, hogy a bíborosok a Szentlélekre figyelve jó döntést hozzanak, és boldog emlékű II. János Pál, vagy a most leköszönő Benedek pápa lelkületű főpásztort válasszanak egyházunk élére!!

Kisebb testvéri szeretettel,

Csaba t.

Lemondott a pápa - Erdő Péter bíboros körlevelet adott ki egyházmegyéjében
Budapest, 2013. február 11., hétfő (MTI) - Erdő Péter bíboros, prímás körlevéllel fordult az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye híveihez és papjaihoz, miután XVI. Benedek pápa hétfőn bejelentette, hogy február 28-án lemond tisztségéről.
"Értesülve Szentatyánk, XVI. Benedek pápa lemondásáról, amely február 28-án lép hatályba, hálát adunk az Isteni Gondviselésnek mindazokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyekben XVI. Benedek pápa apostoli szolgálata által az Egyházat és az emberiséget részesítette. Különös szeretettel emlékezünk vissza Egyházunk és Hazánk iránti nagylelkű jóindulatára, melynek egyik kiemelkedő jele volt szentéletű vértanúink boldoggá avatása" - írta az esztergom-budapesti érsek az MTI-hez eljuttatott levélben.
Hozzátette: "Kérjük a Mindenható Isten áldását Benedek pápa személyére, a Római Egyházra és egész Katolikus Egyházunkra. A Boldogságos Szűzanyának, az Egyház Édesanyjának, Szent Péter és Pál apostoloknak, valamint védőszentjének, Szent Józsefnek közbenjáró szeretetébe ajánljuk Szentatyánk személyét és Egyházunkat".
A rendelkezés szerint a körlevelet az egyházmegyében február 28-ig minden vasárnapi szentmisén felolvassák.
Az ajánlás pedig kitér arra: "a nyilvános szentmisék után a miséző pap a hívekkel közösen mondjon el egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet Szentatyánkért és Egyházunkért".
A katolikus egyházfő lemondási szándékát latin nyelven jelentette be hétfőn a konzisztóriumon, a bíborosi kollégium ülésén. Elmondta: Isten előtt többször is lelkiismereti önvizsgálatot tartott, és megbizonyosodott arról, hogy előrehaladott kora miatt már nincs elég ereje megfelelő módon gyakorolni a pápai hivatást. "Tudatában vagyok e lépés súlyának" - hangsúlyozta a pápa, aki szerint Szent Péter bárkájának irányításához a lélek és a test erejére egyaránt szükség van.
Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője hangsúlyozta, hogy az egyházfő bejelentése meglepetésként érte, ami azt jelzi, hogy XVI. Benedek szándékáról nem tájékoztatta legközelebbi munkatársait sem. A szóvivő reményét fejezte ki, hogy március végéig megválasztják az új pápát.
XVI. Benedek február 28-án este nyolc óráig végzi tevékenységét funkciói teljes betöltésével. Utána Szent Péter trónja megüresedik - mondta Federico Lombardi. Elmondta, nem tudja, a pápa miért ezt az időpontot választotta.
A szóvivő szerint a Vatikán szándéka az, hogy minél előbb megtartsa a konklávét, amelyen a pápaválasztó bíborosok új pápát választanak. A konklávét XVI. Benedek lemondása után 15-20 nappal hívhatnák össze. Talán már húsvétra új pápa vezetheti az egyházat - jelentette ki Lombardi, hangsúlyozva, hogy XVI. Benedek nem vesz részt utódja megválasztásában.

 

Forrás: MTI

 

Adjunk hálát XVI. Benedek pápa apostoli szolgálatáért – Erdő Péter bíboros körlevele
Erdő Péter bíboros az alábbi körlevéllel fordult az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye híveihez és papjaihoz.
Főtisztelendő Paptestvérek! Kedves Testvérek!
Értesülve Szentatyánk, XVI. Benedek pápa lemondásáról, amely február 28-án lép hatályba, hálát adunk az Isteni Gondviselésnek mindazokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyekben XVI. Benedek pápa apostoli szolgálata által az Egyházat és az emberiséget részesítette. Különös szeretettel emlékezünk vissza Egyházunk és Hazánk iránti nagylelkű jóindulatára, melynek egyik kiemelkedő jele volt szentéletű vértanúink boldoggá avatása.
Kérjük a Mindenható Isten áldását Benedek pápa személyére, a Római Egyházra és egész Katolikus Egyházunkra. A Boldogságos Szűzanyának, az Egyház Édesanyjának, Szent Péter és Pál apostoloknak, valamint védőszentjének, Szent Józsefnek közbenjáró szeretetébe ajánljuk Szentatyánk személyét és Egyházunkat.

 

Budapest, 2013. február 11-én, a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária emléknapján
† PÉTER s.k.
bíboros, prímás, érsek
Forrás: Tóth János Csaba sajtóreferens