Tojásfestés természetes színezőanyagokkal

ImageHúsvét elképzelhetetlen tojás illetve tojásfestés nélkül, hiszen az élet és az újjászületés jelképe. A böjti időszak alatt a vidéki asszonyok szorgalmasan gyűjtötték a tojásokat, amit aztán nagycsütörtökön vagy nagypénteken pirosra festettek.

A piros tojás jelképe Jézus szenvedéseihez és kiontatott véréhez kötődik. A szájhagyomány szerint miközben Jézus a keresztfán szenvedett, egy asszony – aki kosarában tojást vitt – a szenvedő Jézus elé térdelt, akinek vére a kosárban levő tojásokra csepegett, így megfestette azokat. A piros színnek az emberiség történelme során mindig oltalmazó erőt tulajdonítottak, ami védelmet nyújtott a bajokkal és az ártó szellemekkel szemben. Napjainkban a tojásokat – országtól és tájegységektől függően – többféle színre festik. A hagyományosnak mondható piros, zöld, sárga mellett divatba jött a kék, a barna, a lila, a narancs, sőt a rózsaszín tojásszín is. A boltban megszámlálhatatlan festőkészlet kapható, azonban olyan családok is akadnak, akik természetes alapanyagok felhasználásával szeretik a tojásokat festeni. Mielőtt a tojásokat megfestenénk lényeges, hogy azokat szappanos vagy mosogatószeres langos vízzel alaposan megmossuk. Ezt követően helyezzük egy nagyobb vízzel teli edénybe, amibe kevés sót és néhány kanál ecetet is teszünk.
Impulzus