Képzés Assisiben

ImageAz Olasz Püspöki Konferencia Ifjúságpasztorációs Központja és a Kisebb Testvérek Ifjúságpasztorációs és Hivatásgondozó Központja idén második alkalommal szervezi meg a „Fiatalok–Művészet–Liturgia” nyári műhelyét.

 

 

A SIR hírügynökség szerint a július 23. és 28. között Assisiben zajló képzés címe „Járuljatok elé dicsérő énekkel” (66. zsoltár), témája pedig a virrasztások és liturgikus ünneplések.

Célja az, hogy segítséget nyújtson az ilyen alkalmakat szervező fiataloknak abban, hogy szakszerűbben, nagyobb erővel és fantáziával értsék és éljék meg az ünnepléseket. Liturgikusok előadásai és műhelygyakorlatok vezetik be a fiatalokat a liturgia teológiájába, a jelképek értelmezésébe, a szertartások és a virrasztás lényegébe. Alkalmuk nyílik foglalkozni a zenével, a képi világgal, a tánccal, a tér berendezésével és az ünneplés nyelvezetével. A műhely során a gyakorlati képzést segíti, hogy minden nap másfajta liturgikus ünneplést tartanak majd, s ezeket maguk a résztvevő fiatalok tervezik meg és vezetik.

Az egyhetes tábor része egy hároméves körforgásra alapuló liturgikus képzési rendnek, melynek során az első évi tanulmányok témája a zsolozsmázás, az idei másodiké a virrasztások és liturgikus ünneplések, a jövőre esedékes harmadiké pedig a zarándoklatok.

Magyar Kurír