Egyszerűek és alázatosak

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_bergolio_ratzi300.jpgFerenc Szentatyánk rövid életrajzát olvasva és a megválasztása utáni megjelenését a Szent Péter Bazilika loggiaján látva két szó jutott eszembe, de gondolom másoknak is: egyszerű és alázatos, szolgálatként fogadni a péteri széket.

Ilyen Szentatyára van szüksége a XXI. századnak? Igen. Sokunk által szeretett Szentatya, XVI. Benedek alázata és egyszerűsége mutatkozott meg február 11-i bejelentésében. Hittel fogadtuk el, hogy Szentatyánk Isten előtti hosszas lelkiismeret vizsgálat után szembenézett, mint mélyen hívő ember, az idős korral és romló egészségi állapotával kijelentve: „Szent Péter hajójának kormányzásához és az evangélium hirdetéséhez szükség van mind a test, mind a lélek erejére. Ez az erő az utóbbi hónapokban olyan mértékben csökkent bennem, hogy el kell ismernem: képtelen vagyok jól megfelelni a rám bízott szolgálatnak”. Embere marad továbbra is az Egyháznak, aki imádságával segítí a „Hajó” előrehaladását a cél felé. Február 13-án szintén az alázat és az egyszerűség mutatkozott meg Ferenc pápa megnyilatkozásában. Meghatóan szépek voltak egyszerű szavai: „...Most szeretnék áldást adni, de előbb, előtte szívességet kérek tőletek: mielőtt a püspök megáldaná a népet, azt kérem, hogy ti imádkozzatok az Úrhoz, hogy Ő megáldjon engem: a nép imáját kérem, amely áldást kér püspöke számára. Mondjuk el csendben ezt az imát, a ti imádságotokat értem.” Végtelenűl egyszerű és mégis határozott. Mielőtt a „bárányok” fejüket áldásra hajtanák, a Pásztor hajol meg a nyáj előtt imát kérve. Az imádság embere, akinek gondja lesz az Egyház minden „báránykájára”. Erre van legnagyobb szükség, magunk helyett a fölséges és dőcsőséges Istenre fókuszolni. Istent visszahelyezni a középpontba és engedjük, hogy életünket alakítsa, formálja, csíszolja. Ebből a mély istenkapcsolatból fog fakadni a lelki megújulás, amely mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javát fogja szolgálni, hogy Assisi Szent Ferenc atyánk segítségével újra tudjuk építeni Egyházunkat.
erikbarat.blogspot.ro