Egység a különbözőségben

Image2008 a nyelvek nemzetközi éve

Január 1-jén indult el az ENSZ kezdeményezése, amelynek célja a többnyelvűség szerepének elismerése és ezáltal a nemzetközi megértésben való egység előmozdítása.


 

A nyelvek különösen fontosak a Millenniumi Célkitűzések megvalósításában, hiszen meghatározó elemei a társadalmi integrációnak. A nyelvek stratégiai szerepet játszanak a szélsőséges szegénység és az éhínség felszámolásában, az írás és olvasás oktatásában és az AIDS elleni küzdelemben, hiszen hatékony egészségügyi kampányok megvalósításához a célcsoportok nyelvén kell szólni. Az év  programjainak koordinálását az UNESCO végzi.

Az UNESCO arra figyelmeztet, hogy néhány nemzedéken belül a jelenleg beszélt 7 ezer nyelv fele eltűnhet a világból. Nagyon fontos tehát a nyelvpolitikák fejlesztése, amelyek lehetővé teszik minden közösség számára, hogy anyanyelvét használja a lehető legszélesebb formában. Ugyanakkor ösztönözni kell a nemzeti nyelv és egy idegen nyelv elsajátítását is.
Február 21-én ünnepeljük az anyanyelv 8. nemzetközi napját. Ez alkalmat ad olyan kezdeményezések elindítására, amelyek megerősítik az emberiség nyelvi örökségének értékét és megőrzésének fontosságát.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

 

Image