A megmaradást segítené a nagyszalontai magyar iskola

ImageÖnálló állami magyar iskolát alapítanak Arany János szülővárosában, Nagyszalontán. helyi RMDSZ már több ezer aláírást gyűjtött össze, hogy több mint 90 év után ismét legyen magyar iskola a partiumi városban.

Önálló magyar iskola Nagyszalontán legutóbb a trianoni szerződés előtt működött. Később csak vegyes líceumokba járhattak a gyerekek, bár a lakosság többsége magyar volt. Mára ez az arány is megváltozott: a tízezres városban ma mindössze ötezer magyar él.
A helyi RMDSZ alig egy hónapja kezdte az aláírásgyűjtési akciót.
- Nagyszalonta egy olyan magyar végvár, melynek a demográfiai mutatói azt jelzik, hogy mindenképpen lépnünk kell megmaradásunk érdekében – hangsúlyozta Török László Nagyszalonta polgármestere.
Az új iskolába azokat a gyereket is várnák, akik most a környékbéli falvakban román osztályokba járnak. A diákok olyan esetekről is tudnak, hogy ott hátrányos megkülönböztetés érte a magyar gyerekeket.
Az önkormányzat felmérése szerint a vegyes házasságokból született gyerekek háromnegyede lassan elveszti anyanyelvét, a magyar szülők többsége pedig a jobb érvényesülés reményében íratja gyermekét román osztályba, de nem mindenki gondolkodik így.
Az új iskolától változást remélnek. Szeptembertől az önkormányzat az egyházakkal és civil szervezetekkel is egyeztet arról, miként nyithatná meg egy-két éven belül kapuit az új magyar iskola.

Villányi Zoltán

Duna Tv, Híradó