A magyar kultúra nélkül Kolozsváron nem lehet jövőt építeni

kmagyarnapok.jpgBüszke vagyok a szülővárosomra, Kolozsvárra!!

Szeretettel,

Csaba t.

A magyar kultúra nélkül nem lehet jövőt építeni Kolozsváron – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén – az István, a király rockopera előadásának bemutatója előtt vasárnap.
Balog Zoltán a Kolozsvár főterére egész Erdélyből összegyűlt – a szervezők bejelentése szerint közel ötvenezres – tömeg előtt elmondta: “a magyar kultúrát nem lehet kivonni Kolozsvár életéből, Erdély történetéből, Románia történetéből”. Hozzátette, Románia történetéből Temesvárt, és Temesvár magyar hősének az érdemét sem lehet kivonni. Ezzel arra a romániai politikai vitára utalt, amely Tőkés László román állami kitüntetésének a visszavonásáról szól.
Balog Zoltán kijelentette, soha nem szabad lemondani arról a kultúráról, hitről, könnyről, reményről, amit Kolozsvár jelent. A magyar napokat “a mi időnknek” nevezte, és fontosnak nevezte, hogy “minden nap a miénk is” legyen. A miniszter szerint a Kolozsvári Magyar Napok Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát, és kifejezte reményét, hogy minél több hasonló rendezvény legyen “mindenütt, ahol a magyar kultúrának, múltja, jelene és jövője van”.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere köszönetet mondott a magyar közösségnek azért, hogy vele együtt sikerült az utóbbi tíz évben európaivá alakítani a várost. Hozzátette, két közös cél is egyesíti a kolozsvári közösségeket: a város már elnyerte a 2015-ös évre az Európa ifjúsági fővárosa címet, és azért küzd, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. A polgármester – Románia korábbi miniszterelnöke – úgy vélte, a város ereje a többkultúrájúságában rejlik. Kijelentette, olyan város építésén dolgozik, amelyben mindenki otthon érezheti magát.
Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere azt hangsúlyozta, a magyar napok nem a tolerancia jegyében megtűrt, elviselt eseményként zajlanak Kolozsváron. “Ma már egymás kultúrájának az ízlelgetésével, az egymásból építkező közösségek bölcsességével ünneplünk együtt erdélyi magyarok és románok” – fogalmazott az alpolgármester.
Hozzátette: “talán elegen vagyunk ahhoz, hogy az összetartásnak, összetartozásnak az erejét és értelmét felmutassuk”. A tömeg lelkesen megtapsolta Gergely Balázs főszervező bejelentését, hogy közel ötvenezren vannak a főtéren.
MTI