Bővebben: Jézus az egyetlen reményünk – Ferenc pápa levélben köszönte meg a casciai rózsákatA pápa levelet küldött a közép-olaszországi Casciába, köszönetet mondva a Szent Rita nevét viselő Ágoston-rendi monostor szerzetesnőinek és szerzetes papjainak, amiért a lehetetlen dolgok szentjének liturgikus emléknapján, május 22-én öt szál megszentelt piros rózsát küldtek neki.

Bővebben: Ferenc pápa katekézise: Életünk legsötétebb perceiben is találkozhatunk Istennel!Június 10-én délelőtt a Szentatya folytatta az imádság témájának szentelt katekézissorozatát. Eme hatodik alkalommal Jákob imájáról elmélkedett: a magabiztos, Istennel harcoló Jákobban mi is magunkra ismerhetünk. Életünk sötét szakaszaiban, amikor nem látjuk Isten arcát, de mégis vállaljuk a küzdelmet, életmegújító isteni áldást kaphatunk.

Bővebben: A csíksomlyói búcsú jelzi, élő a nemzet és az egyház – Urbán Eriket kérdeztük a rendhagyó ünnepekrőlRendhagyó volt a tavalyi és az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú: a tavalyit a pápalátogatás előzte meg – kereken egy éve, 2019. június elsején –, idén pedig a járványhelyzet miatt a zarándokok nem vehettek részt a ma már világszerte ismert eseményen. Különlegessé tette az idei szertartást az is, hogy pünkösd előtt néhány nappal hungarikummá nyilvánították a csíksomlyói búcsút.

Bővebben: Niceai hitvallás325 május 20 – Az I. egyetemes zsinat Niceában. Itt fogadták el a nikaia–konstantinápolyi hitvallás Ez az a közös alap, mely összeköt bennünket keresztényeket. Döbbenetes, hogy ilyen csodálatos, tömör, lényeget megfogó  imát tudtak elfogadni az üldözés éveiből talpraálló egyházatyák. Az is döbbenetes, hogy hiába teltek el évszázadok, évezredek, az én hitem ugyanaz mint az akkor élt hitvaló keresztényeké! Egy évvel ezelőtt járt Csíksomlyón Ferenc pápa, vele is e hitvallásban vagyunk élő közösségben! Hitemet bátran megvallva,

Csaba t.

Bővebben: Katolikus közéleti személyiségek is aláírták a petíciót az élet igenlő társadalomért és gazdaságértSzáz közéleti személy támogatásával a Magyar Természetvédők Szövetsége aláírásgyűjtést indított az életigenlő társadalom és gazdaság érdekében. Az aláírók – köztük Székely János szombathelyi megyéspüspök és több ismert katolikus közéleti személyiség – gyökeres változásokat szorgalmaznak a koronavírus-járvány utáni időkre.

Alkategóriák