- Közös Értékeink!
- Találatok: 1139
Ferenc pápa csütörtökön testvéri imára szólított a járványok megszűnéséért
Nem hiszem, hogy valaha is lett volna egy olyan nap a világon, mikor minden nép és minden felekezet egy akarattal, a közös veszély elhárítása miatt együtt imádkozott volna!! Csodálatos ez a történelmi esemény, biztos, hogy a mennyei Atyánk pezsgőt bontott örömében!!
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Ferenc pápa csütörtökön testvéri imára szólított a járványok megszűnéséért
Május 13-án az imádságról szóló második katekézisét tartotta a Szentatya. Először arról beszélt, hogy lénye, szíve mélyén minden ember imádkozik, utána pedig a keresztény imának arról a jellegzetességéről beszélt, hogy benne ahhoz az Istenhez imádkozunk, aki Jézusban feltárta önmagát, és aki csak szeretetet ismer.
- Közös Értékeink!
- Találatok: 1540
Meg akarom érinteni minden magyar szívét – Tihanyi Dániel a Vasárnapnak
„Szükségünk van rád” címmel jelent meg a minden magyar szívének dedikált dal. Tihanyi Dániel zeneszerző elsőként velünk osztotta meg a zeneszám üzenetét. „Szükségünk van egymásra, rád, rám s mindenkire külön-külön is, hogy együtt, számtalan különböző úton járva, de emberségesen és Isteni bizalommal, hittel lelkünkben éljünk és cselekedjünk, minden apró rezdülésünkben. Szükségünk van Istenre és a testvériségre, Mindannyiunkra! Hálás szeretettel tiszteljük és szeressük az életet, a természetet, szüleinket s egymást! – vallja a szerző.
Bővebben: Meg akarom érinteni minden magyar szívét – Tihanyi Dániel a Vasárnapnak