Dübörög a nyár, aki teheti, vakációzik. Irány a tengerpart… vagy inkább a kertünk hűvöse egy jól behűtött limonádéval és házi jégkrémmel? Ha nyaralunk, mért ne tennénk otthon? Ezt hirdeti az újdonsült, „staycation” nevű brit irányzat, amely szerint „mindenütt jó, de legjobb otthon”. Legalábbis nyaralni. Nekünk bevált! Kellett hozzá egy kellemes, folyóparti környezet, kellő távolságban a nagyváros zajától, no meg egy örökmozgó egyéves, aki azóta már nagyra nőtt. Jász Veronika vendégposztja.
Sokan alábecsülik az empátia szükségességét, pedig ha kicsit is próbáljuk megérteni, hogy miért viselkedik úgy a másik, ahogy, mindenkinek könnyebb lesz a munkaközösségben, családban, barátok között. A Joyce Rupp és társai által felépített Határtalan együttérzés lelkigyakorlat néhány gondolata segítségünkre lehet mindennapjainkban.
Egy régi film, érdemes megnézni..... "Mit látunk mi történik? Látunk egy fiatal, gyönyörű, és okos nőt, aki szinte teljesen egyedül maradt egy szigeten, kevés támogatással, egy romhalmazban. Nincs semmi kapaszkodója, mégis eszébe sem jut az, hogy ne tartsa meg a babát. Mindamellett, hogy egyedül megszüli, és felneveli a gyermekét, egy hotelt is épít.
A nővérek haját és ruhájuk gallérját levágták, hogy megkönnyítsék a guillotine pengéjének útját - ezen kívül azonban apácaruházatukban vonultak a vesztőhelyre. A fennmaradt írásos emlékek arról árulkodnak, hogy a kivégzések szokásos harsány, tojásdobáló, szitkozódó hangulatát ez alkalommal néma csend váltotta fel. A guillotine-hoz érkezve a nővérek énekléssel törték meg a fagyott csendet: a Veni Creator Spiritust kezdték kántálni. A kivégzésre szólított apácák mindegyike letérdelt Theresa nővér, az egykori zárda vezetője előtt, és megcsókolta a kezében tartott, Máriát és kis Jézust ábrázoló szobrot.
Bővebben: Énekelve sétáltak a guillotine alá a compiégne-i apácák