Bővebben: Fáklyákkal világították be nagyszerda estéjén a Csobot-hegyetTöbben fáklyával a kezükben, az erős széllel dacolva tették meg a keresztutat nagyszerda estéjén a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templomtól a Csobot-hegyi Szent Anna-kápolnákig. Háromszáz-négyszáz zarándok sorakozott fel a kereszt mögé az indító szertartást követően, majd a stációknál meg-megállva idézték fel Jézus szenvedéseit, megfeszítésének történetét, illetve imádkoztak, örmény nyelven is.

Bővebben: Ferenc pápa homíliája virágvasárnapon: Jézus előttünk járt a hit útján!Április 14-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren mutatta be a nagyhetet megnyitó ünnepélyes szentmisét, amelyen mintegy negyvenezer hívő vett részt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Jézus az alázat, az Atya akaratára való ráhagyatkozás útját választotta a diadalittas győzelem útja helyett.

Alkategóriák