Idén hetven éve adta életét Krisztusért két Újvidéken szolgáló ferences atya, Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf. Kelyhüket – amelyet elhurcolásuk előtt használtak –, 1944-ben rendtársuk, Kamarás Mihály Magyarországra menekítette, majd belevésette Krizosztom atya kivégzésének időpontját, ezzel is emlékezve arra, hogy a két szerzetes halála csatlakozás volt Krisztus keresztáldozatához – közölte a Ferences Sajtóközponttal Kálmán Peregrin, a ferencesek boldoggá avatásának vice-posztulátora.
Krisztus nem védekezésre, magyarázkodásra, hanem misszióba küldi a barátait! Krisztus azt szeretné, hogy alázattal hódítsuk meg a világot, építsük fel a szeretet országát! Ne csak kérjük az általa tanított imában, hogy "jöjjön el a Te országod", hanem azt bátran, szeretettel, összefogással építsük is fel!!
Vonzó-e ma a szerzetesi életforma? Ez egy összetett kérdés, hiszen melyik életformáról mondhatjuk el manapság, hogy vonzó – fogalmazott Urbán Erik ferences testvér. A csíksomlyói kegytemplom igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk, hogy a római katolikus egyház a megszentelt életnek szenteli a következő évet.
Rómában november 30-án a délelőtt tíz órakor tartott szentmisén nyitották meg hivatalosan a megszentelt élet évét a Szent Péter-bazilikában. Mivel Ferenc pápa törökországi látogatása miatt nem lehetett jelen, a szentmise főcelebránsa João Braz de Aviz bíboros volt.
Bővebben: A megszentelt élet évét megnyitó szentmise Rómában