Ünnepi szentmisén emlékeztek meg Nagyatádon október utolsó vasárnapján az 1950-ben elűzött ferencesekről és a város ferences kolostorának világháború alatti gvardiánjáról, aki 1945-ben vértanúságot szenvedett. Emlékükre egészalakos Szent Ferenc-szobrot állítottak az egykori ferences kolostor előtti parkban.
November 1-jén és 2-án, Mindenszentek és Halottak napján régi szokás szerint kilátogatunk a temetőbe, gyertyát gyújtunk elhunyt hozzátartozóink sírjánál. A csíksomlyói kegytemplom alatti kriptában több száz – többnyire ferences szerzetesek – várják a boldog feltámadást.
LABARUM - A kegytemplom és a búcsú értékes tárgyai közé tartozik a kegytemplom főoltárának bal oldalán található Labarum, amit a nép labóriumnak nevez.
November elsejét szenteli az egyház a halottak tiszteletére. Az egész magyar nyelvterületen szokás ilyenkor a sírok megtisztítása, virággal díszítése, valamint halottaink lelki üdvéért gyertyát gyújtani.
Néhány évvel ezelőtt, november 1.-én egyik újság riportere megkérdezett néhány embert az utcán, hogy gyújt-e gyertyát szerettei emlékére? A válaszok különfélék voltak Volt, aki azt válaszolta, hogy nem szokott gyertyát gyújtani. Egyik riport alanyt szó szerint is szeretném idézni: „Jó dolognak tartom, hogy megemlékezünk a halottakról. A gyertya-gyújtás és a virágok elhelyezése szeretteink sírjánál régi szép hagyományunk, amelyet kár lenne elfeledni.” Ez az utóbbi volt a legelfogadhatóbb megnyilatkozás. Azonban a válaszokat olvasva egy hiányérzet fogalmazódott meg bennem, valahol a háttérben hiányzott a vallásos alap, a lelki megközelítés.