Bővebben: II. János Pál pápa 27 éven keresztül jó pásztorként vezette az egyházat. Szolgálata nyomán a világban és az egyházban döntő változások mentek végbe. Összeállításunkban II. János Pál pápa több mint 26 esztendős pontifikátusának főbb eseményeiről olvashatnak.

 

A világ lakosságának 51 százaléka hisz feltétlenül egy vagy több isteni lény létezésében, 18 százalék nem hisz ilyenben, 30 százalék pedig bizonytalan a kérdésben – ismertette az MTI-vel húsvéthétfőn az Ipsos Zrt. a Reuters hírügynökség részére készült felmérésének eredményét. A közvélemény-kutatás szerint a vizsgált országok közül legtöbben Magyarországon hiszik úgy, hogy lélekvándorlás útján születünk újjá.

Az évek során új szerepet kapott Csíkszeredában a rossz emlékű rendszer Taps tere, amelyet a diktátor egykor saját földi dicsőségére építtetett. A mai Szabadság téren húsvét reggelén több mint 5 ezren sorakoztak fel kosaraikkal, hogy a benne lévő ünnepi eledelt (kenyeret, bort, bárányhúst, sonkát és tojást) megszenteltessék.

Húsvét van. „Mária, szent asszony mondd, mit láttál utadon?” És annak ajkáról, aki egykor egy bűnös asszony volt, azt halljuk: „Feltámadt uramat, az üres sírt”. Messziről és távolról, mind Testvérek és Nővérek mondjuk ki ezt a hitvallást: „Krisztus feltámadt!” (Lk 24,34), s induljunk, megújított lelkesedéssel azt a missziót végbevinni amire a Feltámadott hív minket: „Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt.” (Apcsel 10,42)

Két adat, egy Kairos, egy lehetőség
Ünnepet ülünk. Az Úr két okot is ad, hogy a szívünk örömmel teljék el: az egyik a Szeplőtelen Szűz Fogantatásáról nevezett Rend (Szent Beatrix de Silva Ferences Conceptionisták) regulája jóváhagyásának 500. évfordulója, amelyet 1511. szeptember 17-én, II. Gyula pápa, az Ad Statum Prosperum bullával hagyott jóvá, és másik ünnep pedig a Szent Klára Szegény Nővérei rendje alapításának 800. évfordulója, amely 1211-1212 között történt.
A Szeplőtelen Szűz Fogantatásáról nevezett Rend Regulája jóváhagyásának 500. évfordulójának ünnepe már elkezdődött, és a Ferences Conceptionista Vezetők 2. Világkongresszusán éri el a csúcsát. Ezek az Ünnepnapok a Toledói anyaházban (Spanyolország) kerülnek megszervezésre 2011. május 23 és június 3 között. A Szent Klára Szegény Nővéreinek rendje alapításának 800. évfordulójának ünnepe is elkezdődik majd április 16-án a Virágvasárnapi első-esti dicsérettel. Ez majd 2012. augusztus 11-én, Szent Klára ünnepén zárul. Ugyanerre az eseményre van tervezve a Szent Klára Nővérei Szövetség elnökeinek, 2012. február 6-11 között, Assisiben sorra kerülő 2. Világkongresszusa.
Bár elterveztem egy-egy külön levél megírását ezen eseményekre, mégis ezzel az alkalommal szeretnélek tájékoztatni benneteket mindkét ünnepségről. Azért, Testvérek és Nővérek, hogy együtt, mind egy család úgy nézzünk ezekre a dátumokra mint kairos-ra, mint egy kegyelmi pillanatra, amely lehetőséget ad arra, hogy hálával emlékezzünk meg a múltról, szenvedélyesen éljük a jelent és nyíljunk meg a jövő előtt (vö. Novo Millennio Ineunte, 1). Testvérek és Nővérek, nem érzitek azt, hogy netán az Úr mondani szeretne valamit nekünk, azzal, hogy e két ünnep
egybeesik? Én két dolgot érzek, amit az Úr mondani szeretne nekünk ez alkalommal: megerősődni abban, hogy egy család kell legyünk, és hogy együtt keressünk egy olyan jövőt, mely egyre jelentősebb a mi életünk és küldetésünk számára.
Megerősödni abban, hogy egy család kell legyünk
A megszentelt és a szerzetesi élet keretében, egyre inkább sürget az együttműködés szükségessége – ami nem szükségszerűen összeolvadást jelent – különösképpen az azonos Rendek vagy Intézmények szervezetei/szövetségei között, vagy a különböző, de ugyanazon karizma iránt affinitást érző Rendek/Intézetek között, ill. a szerzetesek és világiak, különösképpen a „társult” világiak között.
Ez az együttműködésre való felhívás legfontosabb oka nem a létszám csökkenés (különösen a nyugati világ női és férfi szerzeteseinek számára gondolva), hanem az a felismerés, hogy ezen csoportok között alapvető komplementaritás van, és az a meggyőződés, hogy kölcsönösen gazdagíthatjuk egymást. Ha mindnyájunkat, túl a különbségeinken, összeköt egy „közös elhatározás Krisztus követésére,” és „ugyanaz a Lélek éltet” akkor „mint az egyetlen szőlőtő szőlővesszőinek, láthatóvá kell tennünk a szeretet evangéliumának teljességét” (Vita Consecrata, 52).
Ahogy Szent Bernárd egyszer mondotta, „szükségünk van egymásra”. A szépség ami felragyog az egymás különbözőségének elfogadásában rejlik.
Ha ez érvényes minden szerzetesre, és ha az a felhívás, hogy tanúsítsunk „példás testvériséget” kell hogy jellemezzen minden megszentelt életformát (VC 52), akkor ez annál érvényesebb kell legyen azokra közülünk, akik azonos karizmából részesültünk. Ez igaz mind a Kisebb Testvérekre és a Szent Klára Szegény Nővéreire, akik ugyanabban a karizmában osztozunk, de azokra is, akiket összekötnek nemcsak történelmi kötelékek, hanem lelki kötelékek is mint a Kisebb Testvérek és a Szent Beatrix de Silva Ferences Conceptionista Nővérek esetében.
Itt az idő, hogy együtt induljunk el mint Testvérek és Nővérek, hűségesek maradva a sajátos életformánkhoz. Itt az idő, hogy elfogadjuk a
komplementaritás ajándékát, mint egy olyasvalamit, ami mindegyikünket gazdagít. Egy olyan világban, mely megosztott és darabjaira van szedve, mi arra vagyunk hivatva hogy magunkévá tegyük azt a küldetést, hogy „signum fraternitatis” (testvériség szimbólumá)-vá váljunk, egymás kiegészítése által, és ugyanakkor megtartva és tiszteletbe tartva egymás egyediségét.
Hogy megerősítsük ezt a példaadó testvériséget és a signum fraternitatis-t, mely már létezik közöttünk, azt kérem, hogy ezen évfordulók alkalmával, hozzunk létre olyan találkozási lehetőségeket a Testvérek és Nővérek között, melyek lehetővé teszik a testvéri közeledést, az egymás megismerését és a kölcsönös segítséget. Ez oknál fogva, úgy gondolom fontos megújítani a kapcsolatunkat Ferenccel, Klárával és Beatrixszal, és a három Rend alapszövegeivel: a Reguláikkal és Konstitúcióikkal. A kölcsönös segítség, amelyet hívatottak vagyunk kialakítani, létre jöhet a közös
elmélkedés és a saját identitásunk újból való felfedezése által, amely, bár egy dinamikus valóság, mégis szüksége van maradandó elemekre és amelyek, mint családot jelszerűvé tesznek bennünket a mai világban.
A kölcsönös megsegítés területén, mint Testvérek felajánlhatjuk a Nővéreknek a mi testvéri és lelki gondoskodásunkat azzal, hogy biztosítunk lelki
gondozókat és, a lehetőségekhez mérten, biztosítva lelkészeket, gyóntatókat és lelki-gyakorlat vezetőket. Együtt dolgozhatunk még az alap és folyamatos képzésben; a Forrásokról szóló tanulmányok kiadásában; abban, hogy biztosítunk egy olyan hivatásgondozót mely előmozdítja a ferences karizmát és ugyanakkor szem előtt tartja a Klarissza és Conceptionista karizmát is. A Nővérek, a maguk részéről, segíthetik a Testvéreket, amikor
megemlékeznek róluk az imáikban és könyörgéseikben; így imahálót hozhatnak létre, amelyben folyamatosan imádkoznak a Testvérek hivatásbeli hűségéért és a Rendben való új hívatásokért; evangelizálhatják a Testvéreket az egyszerűségben és szegénységben megélt kontemplatív életükkel; meghívva fiatal férfiakat Szent Ferenc életformájának követésére.
Meg vagyunk győződve arról, hogy a mi Ferences-Klarisza-Conceptionista karizmánk a maga egységében és különbözőségében sokat tud mondani a mai Egyháznak és a mai világnak. Ezen százéves évfordulók megünneplése, annyiban lesz gyümölcsöző, amennyiben felébresztik mindegyikünkben azt ami a legjobb bennünk, ahhoz hogy szenvedélyesen megélhessük hívatásunkat, és hogy hiteles képet mutassunk hivatásunkról, különösen a fiataloknak. Ebben az ajánlatban, mely világosnak kell hogy lennie, és ugyanakkor társulnia kell hozzá megfelelő katekézisnek és személyes kísérésnek, felelőseknek kell éreznünk magunkat, mindig tanúságot téve a saját életünkkel az Evangéliumnak való teljes önátadás szépségéről, arról az életformáról, melyet Ferenc, Klára és Beatrix adott át nekünk (vö. VC 64).
Kedves Testvérek és Nővérek, úgy érzem hogy az Úr, a konkrét körülmények között amelyekben mi, mint egy család élünk, újra azt mondja nekünk Péter apostol szavával: „Figyelmesebben, szívből szeressétek egymást, újjászületve … Isten élő és örökké megmaradó igéje által” (1Pt 1,22-23) Ugyanakkor azt érzem, hogy az Egyház által, az Úr azt mondja nekünk: Készítsetek magatok között megújított közösségi kötelékeket: mutassatok magatok között példaértékű testvériséget!
Együtt építve egy jelentősebb jövőt
Elindulva Krisztushoz, az Egyházhoz a saját karizmánkhoz és a mai emberiséghez való hűséggel (vö. PC 2), az Egyház arra hív bennünket, hogy
szegezzük tekintetünket a jövőre, ahova a Lélek vezet minket azért, hogy továbbra is nagy dolgokat cselekedjen általunk (vö. VC 110). Ez nem a gyász, a siránkozás ideje. Ma szükség van bátor férfiakra és nőkre, akik készek szembenézni a gyökereink és a jelen idők kihívásaival, hogy egyértelműen és merészen, egy evangélium szerinti választ adhassanak ezekre a kihívásokra. Ők, bátorsággal, újra életre kelthetik Ferenc, Klára és Beatrix „merészségét, kreativitását és szentségét”. Itt a dinamikus hűség ideje, itt „az Úrhoz való egyre tökéletesebb hasonulás” ideje (vö. VC 37).
Mind ez idő alatt nem fognak hiányozni a nehézségek, a megpróbáltatások. De ezek, ahelyett hogy csüggedéshez vezessenek bennünket, ugródeszkává kell hogy váljanak számunkra ahhoz, hogy egy evangéliumi értelemben, új lendületet adjanak életünknek és
küldetésünknek (vö. VC 13), tudván azt, hogy az igazi tragédia számunkra nem a számbeli csökkenés kellene, hogy legyen, hanem az, ha nem az Evangélium szerinti életet, hiteles életet élünk.
Milyen útvonalakat kell hogy válasszunk e jövő érdekében, amit egyre jelentősebbnek és hitelesebbnek kívánunk? Habár ezt folyamatosan kell keresnünk, mégis érdemes figyelembe venni az Egyháztól kapott jelzéseket, és látván merre tart a szerzetesi élet ma, úgy vélem, több szempontot ki kell hangsúlyoznunk:
● Isten és Jézus elsőbbsége. XVI. Benedek több alkalommal mondotta azt, hogy hivatásunknál fogva mi akik megszentelt életet élünk, „Isten-keresők vagyunk”. Ebben az összefüggésben, a Szentatya arra hív bennünket, hogy kitartóan és örökre hagyjuk el a másodlagos dolgokat a leglényegesebbért, azért amely igazán fontos (vö. Kihallgatás 26/11/2010). Ezért egyértelmű meggyőződéssel mondhatjuk: nincs jövője
a szerzetesi életnek, ha nem Isten-központú. A harmadik évezred vagy misztikus lesz vagy egyáltalán nem lesz (R. Panikkar). És Isten elsőségével együtt jár Jézus elsőbbsége is, akinek nyomdokait megígértük követni (vö. PC 1), elfogadván az Evangéliumot mind mindnyájunk legfontosabb Életszabályzatát (vö. PC 2). Szerzetesként nem csak azt kívánjuk hogy Krisztus legyen a mi életünk központja, hanem azt is, hogy
magunkban „újraalkossuk” „azt ez életformát, amelyet az Isten Fia választott amikor eljött ebbe a világba” (VC 16; LG 44). A mi hívatásunk és küldetésünk az, hogy a jelenlétünkkel megjelenítsük Jézus arcát, „Az Istennek szentelt élet élő emlékezés Jézus élet- és cselekvésmódjára, ... az Üdvözítő életének és tanításának eleven hagyománya” (VC 22), úgy mutatván be ezt az életet és üzenetet mint egy abszolút és eszkatologikus értéket (VC 29). Szilárdan a Jézusba vetett hitünkben, belegyökerezve abba a sziklába, amely nem morzsolódik és nem enged a széllel és a viharral szemben, mi erősíthetjük a hitet az emberekben, visszaadva a reményt a szívükbe, újra felgyújtva a hitüket Abban, Aki a mi mindenünk. Másrészt, megtartva a mindennapi gyakorlatunkban a mi belső életre való jogunkat, az imádságra, az elmélyülésre és nyugalomra, ez ellenszerként fog használni a növekvő félelem és bizonytalanság ellen, mely lebénította az elméket és szíveket. A mi bensőséges kapcsoltunk az élet forrásával, hitünk forrásával a legmeggyőzőbb felelet lesz a növekvő szekularizmussal, a szellemi lustasággal, a kényelmes közönnyel, a kételkedéssel és felületességgel, a „birtokolni” uralmával a „lenni” fölött, a polgári értékek és a munka hatékonysága utáni szenvedéllyel szemben. Ma, elsősorban arra vagyunk hivatva, hogy Istenhez tartozó férfiak és nők legyünk, olyan férfiak és nők kik mélyen Krisztus-hívők. A ferences karizma része annak a fának, amely az Evangéliumba ereszti gyökerét.
● Testvéri élet, közösségben. Egy olyan Egyházban, amely közösségi, amely választ ad a társadalmunkban uralkodó individualizmusnak és egoizmusnak, elképzelhetetlen – ma is és a jövőben is – egy szerzetesi élet, s még inkább egy Ferences-Klarissza- Conceptionista élet, egy igazi testvéri élet nélkül. Ez az igazi testvéri élet ráadásul azt kívánja tőlünk, hogy felismerjük, hogy mi vagyunk a tanúk, a kézművesek, a
türelmes közösség-építők, mindig a megfelelő eszközöket keresve annak újjáépítéséhez, és amikor szükséges, törekedve arra, hogy a közöttünk való kommunikáció legyen hiteles, és a Testvérek és Nővérek közötti kapcsolatok legyenek szívélyesek és igaziak. Egy olyan testvéri életben mely azt keresi, hogy ferences íze legyen, a következő hozzávalók szükségesek: egyszerűség, takarékosság és belső szabadság mint válaszok a féktelen fogyasztási tendenciákra; az alázat és a kisebbség együtt a bátorsággal és szolgálat szellemével mint felelet a hatalom, az uralkodás utáni vágy és az
elbizakodottsággal szemben; ingyenesség és a nagylelkűség, ha azt akarjuk, hogy Betánia bőséges illatának jelei legyünk, és választ kívánunk a durva
gazdasági piac szemlélet és mások könyörtelen kizsákmányolásával szemben (vö. VC 104-105); szívélyesség, nagylelkűség és irgalom, ha azt akarjuk,
hogy példa legyünk az emberiség számára, s így választ adjunk a hivatalosság szellemének, azoknak a virtuális, számítógépes, hideg és távoli kapcsolatoknak; megbékélés és bocsánat, ha azt akarjuk, hogy olyan jelek legyünk melyek „emberivé változtattak” és a „emberivé változtatnak” egy olyan társadalom alternatívájaként, mely tele van új és régi feszültségekkel, gyűlöletekkel; a saját hivatásunk megélésének öröme, és a reményre való nyitottság, mely az egyszerű és érett öröm jeleivé tesz bennünket, mint egy pozitív választ a rossz közérzet szellemének, a lemondásnak, szomorúságnak és az élet egy bizonyos unalmának, és alternatívájaként egy olyan társadalomnak, mely privatizált, azonnali és hedonista;
és a belső élet, a bölcsesség anyja, amely párosul egy élettel melynek van belső egysége, mintegy válasz az egyfajta kritikátlan létezésnek, melyet a hirdetnek a reklámok szlogenjei, a divatok, a Web-böngészés és a televíziós reklámok kínálnak.
● Misszió. Nincsen hivatás misszió nélkül, de nincs misszió sem hivatás nélkül. Ha a múltban az volt a tendencia, hogy a missziót aktivitásnak kell tekinteni, a II Vatikáni Zsinattal kezdődően nagy hangsúly kerül arra, hogy a missziót úgy nézzük mint a szerzetesi életforma alkotó elemét. Maga az életünk arra van hívatva, hogy misszió legyen, hogy egy evangelizálási eszköz legyen, és ezért, ezt szükséges feltételnek kell tekinteni a Jó Hír hirdetéséhez. Mindannyiunknak, Testvérek és Nővérek, nagyon is tudatosítanunk kell azt, hogy a misszió elsősorban nem egy ellátott feladatban áll. Inkább apostoli munka, mindenekelőtt Isten munkája bennünk; a mi kiváltságos eszközünk az apostolkodáshoz az Isten által átalakított életünk. Isten Igéjének a központi szerepe a mi életünkben, amelyen az életünk mélységes megújítása függ (XVI. Benedek), továbbra is átalakítja életünket, amíg, mint egy élő Evangélium meg nem jelennünk a világ számára. Ez az, ami át fog alakítani minket tanítványokká és apostolokká, és lehetővé teszik számunkra, hogy elvigyük az evangéliumot mindazoknak, akik közel vannak, és azoknak akik távol vannak (vö. Ef 2: 17). Az
új jelenlététi formák, ha valóban evangéliumiak és evangelizálók akarnak lenni, akkor a fentebb mondottakra nagyon is tekintettel kell legyenek.
Kedves testvérek: Húsvét van. Keleti keresztények ebben az időben ezzel az üdvözléssel köszöntik egymást, „Krisztus feltámadt!”, és így válaszolnak: „Igen, ő valóban feltámadt.” Vigyük el ezt a jó hír, minden körülöttünk lévőnek. Boldog húsvétot mindenkinek!
fr. José Rodríguez Carballo, ofm
miniszter generális

Bővebben: Miért jó, hogy vannak papok? Emlékszem, amikor minden hajnalban jártam az iskola előtti rorátéra. A rövid mise után Tamás atya kakaóval és vajas kenyérrel vendégelt meg bennünket. Várt minket csocsó, rex és biliárd. A szertártas rövid volt, a játék a plébánián hosszú.

Mindenki dicséretes ötöst kap félévkor és év végén hittanból! - jelentette ki Tamás atya, a bicskei plébános első közös óránkon, a nyolcadik tanévben.
Istenigazából ettől a naptól kezdett érdekelni a hittan. S nemcsak a katolikus kereszténység, hanem például a református, vagy épp a Messiást váró zsidó hit. Ezt is Tamás atyának köszönhetem, hiszen ő az, aki római katolikus pap mivolta ellenére is szívesen beszél más egyházak történetéről. Csak így ismerhetjük meg a vallást teljesen, a katolikus csak egy szelet a többi közül.
A címet így változtatnám: „Miért jó, hogy vannak jó papok?
Kell a jó pap, aki nem darálja a szokott részt, hanem kicsit beszélget, nyugtat, lelket önt. Akinek a miséjén nem alszom el, érdekes a prédikációja. Vannak papok, akik elmondják a szokásos szöveget a Szentírásból, az olvasmányokat, aztán mehetünk Isten hírével. Persze, őket is tisztelni kell, hisz mindent megtesznek a hivatásukért. De az "igazi" pap az, akinek jó a prédikációja, érthető, így figyelemfelkeltő a Bibliából felolvasott részlet.
Azért is jó, hogy vannak papok, mert a temetésen vigasztalnak. Papám présházára „Gondűző” lett írva, már jó régen. Tamás atya azt mondta a temetésén, hogy nagyapám most megy az igazi Gondűzőbe... De tarisznya nélkül. Mert oda nem kell szalonna és kenyér.
A jó pap azért jó, mert emberi. Ők a hidak az ég és a föld, a békétlenség és a béke között. Segítik megértetni, amit ők már látnak, de mi még nem. A jó pap kell, hogy szeresse az életet, erőt és bizakodást adjon, ha épp arra van szükségem.
Emlékszem, a hajnali, iskola előtti rorátékra. A mise rövid volt,  a vajas kenyeres, kakaós vendégség, majd a rex, csocsó és biliárd hosszú. Bevallom, nem nagyon értettem őt, hisz az ő dolga az Isteni Ige hirdetése. Aztán rájöttem, a közösségteremtésnek, az együttlétnek legalább olyan nagy a jelentősége, mint az ige hirdetése.
Másik példaképem Böjte Csaba. Nagy hatással volt rám már a televízión keresztül is. Büszkék lehetünk rá, mi határon belül élő magyarok. Ő erdélyi, ott vannak az általa alapított árvákat és szegényeket befogadó gyermekotthonok. Úgy kezdte, mint a filmbeli Fülöp atya: Először egy utcán kéregető kölyköt fogadott be, aztán kettőt, majd egyre többet. Kis idő után arra döbbent rá, hogy már nem férnek el a plébánián, annyi gyerek van. – „Egy rendes faluban, ha valaki elengedne egy kismalacot, sok ember futna, hogy az övé legyen. Egy kisgyerek azonban nem kell. Ott koldul az utcán, nyújtja a kezét, az emberek továbbmennek és átlépnek a szerencséjükön.” - mondta egyszer. Csaba testvér a magyar nemzetet képviseli, jó hírt visz az egész világba rólunk.
Na ezért kell a jó pap! A fenti idézet az egyik, amely sok embert, köztük engem is képes jó útra terelni vagy megmutatni azt.
Keresik az emberek a jól fizető, akár külföldi munkákat. Az emberi szeretetet kevésbé. Az igazi szeretet önzetlen, a Szentírás alapján felebarátodat annyira kell szeretni, mint önmagadat. Az igazi szeretetben nincs megkülönböztetés. A pogányt, a bűnöst ugyanúgy szereti, mint a szentet. Előttük is nyitva a „Nagykapu”.
Bölcsesség és szeretet kell az emberek szívébe.
(a szerző 15 éves, média szakos középiskolás)
www.talita.hu

Alkategóriák