Bővebben: Világvándorok SzékelyföldönBátran írhatom le, hogy a mai világvándorok útja bármerre is tartson, Székelyföldön át vezet. Pár évvel ezelőtt egy Németországból gyalogosan útnak indult fiatalember pihent meg a csinódi tanyánkon, majd őt követte 2019-ben egy lengyel lovas zarándok, aki Jeruzsálembe tartott, 2022-ben pedig két szamaras világvándor töltött az udvarunkon egy éjszakát.

Bővebben: Jézus a mi békénk, az a béke, amelyet a világ nem adhat megFerenc pápa december 25-én délben a hagyományoknak megfelelően elmondta karácsonyi üzenetét a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről, az Úrangyala elimádkozása után pedig Urbi et Orbi áldást adott Rómára és az egész világra. Az eseményen a Vatikán adatai szerint 70 ezren vettek részt.

Bővebben: Betlehem a Csíksomlyói KegyhelyenA ferencesek 2023-ban jubileumi évet nyitnak, amely magába foglalja a Greccio-i karácsony, ezen belül az első Betlehem 800 éves évfordulóját – világosított fel Urbán Erik tartományfőnök, akivel a Csíksomlyói Kegyhelyen az ünnep lényegéről beszélgettünk. Mint mondta, a ferences lelkiség középpontjában valójában a jászol áll, azaz a Megtestesült Ige misztériumának elragadtatott szemlélése.

Bővebben: Jézus azért született, hogy elmondja velünk van, szeret és keres minketAz ember mindent felfal, kiéhezett a hatalomra és a pénzre, még saját testvéreit is elpusztítja. Mennyi háború! És milyen sok helyen még ma is eltapossák a méltóságot és a szabadságot! És az emberi mohóság első számú áldozatai mindig a törékenyek, a gyengék. (...) A korlátlan pénzre, hatalomra, élvezetekre sóvárgó emberiség nem ad helyet, ahogyan Jézussal is tette, a legkisebbeknek, a születendőknek, a szegényeknek, a feledésbe merülőknek” – fogalmazott Ferenc pápa, aki szerint a szegénység, a háborúk és az igazságtalanság „felfalta” a gyerekeket. 

Ferenc pápa

Bővebben: Újjászületett a ferencesek több mint háromszáz éves szakácskönyveTöbb mint háromszáz éves csíksomlyói ferences szakácskönyv menüsorát készítették el újra ahhoz a kötethez, amely rendhagyó gasztronómiai időutazásra hívja az olvasókat. A szerzetesek kéziratos szakácskönyve 330 év után a lehető legelegánsabb és legmodernebb köntösben kerül az olvasó elé. A kötetről Mihály László, a fotók szerzője beszélt a Krónikának.

Bővebben: A bűnös embereknek is jár a megbocsátásA bibliai tízparancsolat alapján írtak színdarabot tíz börtön fogvatartottjai. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága támogatta Várnagy Andrea, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész évekkel ezelőtt elindult kezdeményezését, miszerint a zene és a művészetek ereje képes hidat építeni a kinti és a benti világ között, képes elindítani a valódi megbánást, segítve ezáltal a társadalomba való visszailleszkedést. A Tízparancsolat projekt mentora a Karc FM-en mesélte el azokat a szívszorító pillanatokat, amiket a felkészülés ideje alatt éltek meg. 

Alkategóriák