Az év őszén Budapesten megrendezésre kerülő 52. Eucharisztikus Kongresszusra készülve S. Szabó Péter egyetemi tanár egy szemelvénygyűjteményt készített Prohászka Ottokár püspök oltáriszentséggel kapcsolatos szövegeiből. A páratlan szépségű és mélységű gondolatokat egy pásztorlevél formájába szerkesztette, mely a Székesfehérvári Egyházmegye oldalán jelent meg.
Bővebben: Szemelvények Prohászka Ottokár eucharisztikus gondolataiból
A boldog emlékű Márton Áron püspök ma is azt üzenné: „Ha Istennel végezzük dolgunkat, ha Őt tesszük az első helyre, és rá hagyatkozunk, jobban látjuk és könnyebben megéljük nehézségeinket” – ezt mondta Bara Ferenc pápai káplán, nyugalmazott plébános, a szent életű püspök egykori titkára. Amint arról már korábban is beszámoltunk, szombaton, Márton Áron születésének 125. évfordulóján immár tizedik alkalommal tartanak megemlékezést Csíkszentdomokoson, és felavatják a püspökről elnevezett látogatóközpontot is.
- Közös Értékeink!
- Találatok: 1154
Nyitva a mennyek kapuja – Tizenkét nap múlva kezdődik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
12 nap múlva, szeptember 5-én kezdődik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Budapesten. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek augusztus 24-én sajtótájékoztató keretében átadta a NEK tíz önkéntes hírnökének megbízólevelét. A szervezők az önkéntes program mellett beszámoltak a hét kulturális eseményeiről, kiemelten is a XV. Ars Sacra Fesztivál programjairól.
Augusztus 25-én a Szentatya folytatta a Galata-levélről megkezdett katekézissorozatát. Elmélkedésének – a Gal 2,11.14 alapján – a következő címet adta: A törvény veszélyei. A VI. Pál Teremben tartott általános kihallgatás végén pedig a tegnap kezdődött paralimpiához kapcsolódó felhívást fogalmazott meg.
Ünnepélyes szentmisével ért véget augusztus 20-án, péntek este a csíksomlyói kegytemplomban az Erdélyi Ferences Rendtartomány éves találkozója. A ferences Mária-kegyhelyen a testvérek keddtől péntekig a júliusban Rómában szervezett nagykáptalanon hozott határozatokról, javaslatoknak az átültetéséről tanácskoztak, beszéltek arról, hogy mit jelent a 21. században ferencesnek lenni és megemlékeztek a 70 évvel ezelőtt meghurcolt testvérekről is. A rövid beszámoló mellett olvashatják az alábbiakban Urbán Erik tartományfőnöknek a szentmisén elhangzott tanítását is.
Bővebben: Véget ért az Erdélyi Ferences Rendtartomány továbbképzője