Rabok adakoztak Csaba atya gyermekeinek

Rabok adakoztakA balassagyarmati börtön dolgozói és a fogvatartottak együtt gyűjtöttek ruhát, könyvet, játékot és tartós élelmiszert a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Az adományokat Böjte Csaba szerzetes vette át.

 

 

 – Azokat a konzervadagokat ajánlották fel fogvatartott társaim, amelyeket nem fogyasztottak el: részben az ebédjüket, részben a vacsorájukat – mondta el az egyik adakozó.

Nem ez volt az első összefogás a börtönben.
– Több alkalommal gyűjtöttek már magyarországi intézményeknek, gyermekotthonnak, illetve árvízkárosultaknak – meséli Budai István ezredes, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka.
– Ha jót tesz az ember, jobbá válik. Tehát ha a parancsnok úr rá tudja őket venni, hogy jót tegyenek, akkor jobbak lesznek az itt fogvatartott emberek – állítja Böjte Csaba ferences szerzetes
Böjte Csaba alapítványa 1800 nehéz sorsú gyermekről gondoskodik Erdélyben. Mint mondta, közülük sokak szülei szintén börtönben vannak, így különösen megindító, hogy ezúttal a fogvatartottaktól kaptak adományt.

Duna Tv