Magyar Kultúra Napi bál

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_szekelyhidunnep.jpgSzékelyhídon ugyan sosem volt nagyvárosi kávéházi kultúra, a Cukrászdában harmadik alkalommal megrendezett, a Magyar Kultúra Napjára időzített verses-zenés színházi esték sora mégis mintha ezt az űrt próbálná pótolni. Idén Éder Enikő temesvári színésznő Különjárat című szerzői estje teremtett egyszerre szórakoztató és mély drámai pillanatokat. A művésznőt az István a király -féle Társulat-béli élményeiről is kérdeztük.

 


7. alkalommal rendezték meg a szintén a Magyar Kultúra Napjához köthető bált a székelyhídi Múzeum épületében, január 24-én, szombaton. Az idei bál fővédnöke Tamás Sándor volt, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Hagyomány, hogy a bálon minden évben jótékonysági árverést rendeznek, a helyi képzőművészek által felajánlott művekre lehetett licitálni, a bevételt pedig a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Gyermek Jézus Otthon támogatására fordították. Nem igazi egy bál, ha nincs bálkirálynő-választás: így volt ez most is, idén Szűcs Ilona fejére került a jelképes korona. Stábunkkal többek között vele is készítettünk interjút, akárcsak a születésnapját ünneplő Böjte Csabával.
www.erhangja.ro