Kéréseink a május 19-én Csobánkára önkéntes munkára érkezőkhöz

Kedves barátaink, kedves testvérek!

Köszönjük mindazoknak, akik Csaba testvér hívó szavára május 12-én önkéntes munkára csatlakoztak csapatunkhoz Csobánkán, hogy együtt, szövetségben építhessük fel az Élet Házát.

Köszönjük mindenkinek az eddigi munkát és segítséget! Imádkozzunk és dolgozzunk együtt és egy kicsit szebb lesz a világ körülöttünk!

Hívjuk és várjuk szeretettel mindazokat is az elkövetkező szombatokon, akik esetleg eddig nem tudtak velünk tartani, hogy kezünk munkájával közösen építsük Isten országát. Együtt imádkoznánk és dolgoznánk, az életért!

Májusban és júniusban a pünkösdi hétvége kivételével minden szombaton várjuk kedves
önkéntes segítőinket Csobánkán: május 19, június 2, június 9, június 16, június 23, június 30.) (Kérjük, hogy mielőtt útra kelnének, mindig nézzék meg honlapunkon – www.devaigyerekek.hu és www.magnificat.ro – az aktuális szombatra vonatkozó információkat és konkrét kéréseinket.)

Az önkéntes munkát minden szombaton szeretnénk szépen és jól megszervezni, ezért szeretettel néhány kérést megfogalmazunk:

- a munka jól szervezhetősége és a reggeli tájékoztató megtartása érdekében tisztelettel kérünk mindenkit, aki az önkéntes közmunkában csatlakozik hozzánk, hogy érkezzen meg reggel 9 órára Csobánkára, a Margitligeti kastélyépülethez.

- Kedves önkénteseinket kisebb csapatokba osztva szeretnénk az egyes munkákra beosztani. Kérünk tisztelettel mindenkit, hogy ne kezdjen addig munkába, amíg az önkéntes munkát a helyszínen koordináló munkatársunk nem osztotta be valamelyik csapatba, valamelyik munkához.

- Május 19-én a következő munkákban kérjük szeretettel önkénteseink segítségét, és kérjük, hogy az egyes munkákhoz, aki tud, hozza magával az alább jelezett eszközöket:

o Kerítés festés előtt kerítésről régi festék eltávolítása (drótkefe, drótkorong, védőszemüveg, védőkesztyű, smirgli) régi kerítés rozsdátlanítása. (Eszközök:csiszoló papír, smirgli,sarokköszörű,drótkefe, rozsdamaró, alapozó festék,festék,ecset szemüveg, kesztyű,stb.)

o Bozótirtás a kerítés mentén (ágfűrész, fafűrész, metszőolló, sarló, védőszemüveg, gereblye, talicska, lapát)

o Levágott ágak legallyazása és kb. 40 cm-es darabokba fűrészelése. Szállítás a tűzifa tárolóba (Szerszámok: fűrészbak, keretes-fűrész, fűrész, balta, metszőolló, stb.; Védőeszköz: szemüveg, kesztyű stb.)

o Zöldhulladék aprítása és komposzt dombhoz szállítása. (Eszközök: talicska, komposzt-aprítógép, bozótvágó kés,szemüveg,kesztyű .)

o A pázsiton maradt fadarabok, ágak, kövek, stb kigereblyézése, alaposan, hogy később a fűnyíró-géppel, könnyen lehessen vágni a füvet! (Eszközök: gereblye, vasvilla, talicska,kézifűrész,szemüveg, kesztyű stb.)

o Fűn$yírás (kasza, sarló, gereblye, védőszemüveg, védőkesztyű, fűnyíró-gép)

o Épület-takarítás (vödör, felmosórongy, súrolószivacs, védőkesztyű, tisztítószerek)

- Az ebédet szeretnénk együtt elkölteni. Néhány egyszerű finom falattal szeretnénk kedves segítő önkénteseinket vendégül látni.

 

Hálás szeretettel köszönünk minden segítséget, a szervezők nevében:

Boros András, Csekő Krisztina és Érsek Emese

2007. május 16.

Prohászka Ottokár - Élet Háza

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

H-2014 Csobánka, Margitliget 1.

Telefon: +36(30) 267 7372