Éljen Jézus Szíve a mi szívünkben

ImageEzzel a címmel látott napvilágot az Isteni Ige Társasága, azaz a verbiták lapja, a Világposta ez évi második száma. A méretében és külsejében megújult lapban már ismerősként köszönthetjük a szerzők között Juhos Ferenc tartományfőnököt és Varga Jánost, aki ezúttal is lendületes stílusban ír az argentínai misszió mindennapjairól.

 

 

 

 

A külmisszióból, a fülöp-szigeteki Cebu Cityből küldte beszámolóját Lányi Béla, aki egy hetet táborozott veszélyeztetett sorsú, nevelőotthonban felnövekvő gyerekekkel. Megismerkedhetünk Káró Magdolna missziós nővér kalandos élettörténetével és Wolowicz Ádám atyával, aki 2006-ban érkezett Magyarországra, gyönyörűen megtanult magyarul és jelenleg Kiskunfélegyházán segédlelkészi szolgálatot lát el.

A fiatalokról, a fiataloknak szól Kiss Kinga ifjúsági világmissziósokat bemutató írása, Csóka Cili beszámolója a budai Szent Imre Gimnázium végzőseinek lelkigyakorlatáról, illetve a Szent Gyermekség Művének bemutatkozása. Bár a Pápai Missziós Művek egyik ágát jelentő társaság már csaknem a 19. századi alapítással egy időben eljutott Magyarországra, mára – az 1948-as betiltást követően – olyan nemzedékek nőttek fel, amelyekben a „gyerekek egészséges érdeklődése, nyitottsága a világra és a szolidáris felelősségre való nevelésük háttérbe szorult.” Az SZGYM célja, hogy a gyermekekben ezeket a tulajdonságokat és vallási hovatartozásukat erősítve cselekvésre indítsa őket.
A verbiták azonban nem csak a gyermekeket hívják missziósnak. Burbela Gergely SVD írásai a missziós imaközösségek vezetőinek találkozójáról, illetve a Nagykanizsán működő csoportokról azt mutatják, a kis közösségekre is igaz, hogy a kereszténységnek akkor van jövője, ha személyesen teszünk tanúságot Jézusról. Ezért az Isteni Ige Társasága támogatja a plébániai missziós imaközösségek alakulását.
katolikus.hu