Bővebben: Nyugalom!Kollégáimat mindig arra kérem, hogy a frissen bekerülő gyermeket mindenekelőtt meg kell nyugtatni, mert egy félő, ideges gyermek nem fog se szorzótáblát, se más dolgot összeszedetten végezni. Az új gyermek buksiját mindig megpuszilom és megdicsérem, hogy milyen ügyes, kedves, végül is egy embernek tudnia kell, hogy nem csak a bankban van hitel, hanem az emberi kapcsolatokban is. Nem csak pénzt lehet befektetni, hanem a szeretetet, a bizalmat is. Ne legyünk fukarok, mert a szeretet a mai világban szépen kamatozik. Aztán irány a fürdő, keressünk neki szép, tiszta ruhát, majd a finom vacsora után már vár is rá a vetett ágy! Másnapra már együtt játszik a többi gyerekkel! Ekkor már a figyelő tekintetét érzi az ember, és el lehet mondani, hogy gond egy szál sincs, lám ügyes gyerek vagy, kezdődik az iskola és szépen utol fogjuk érni a többieket. Bízzál te is magadban, mert Isten selejtet nem teremt! Tudod, ha úgy biciklizel, hogy folyamatosan hátra nézel, akkor jó nagyot esel. Előre kell nézni, ott a jövő, mi oda megyünk! Képes vagy! Gyere, segítünk, mutasd meg, hogy te leszel a bajnok! Fog ez neked menni, látom én a szemeden!
Merjük magunkat is, egymást is megnyugtatni, biztatni, bátorítani, lelkesíteni! Nem vagyunk árvák, Isten a mi gondviselő mennyei Atyánk! 
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: valahol egy szegény ember konyhájában....

Bővebben: Istennek legyen hála!A 15-16 kilométeres zarándok út - Székelyhídról átkeltünk a román-magyar határon, hogy közösen érkezzünk meg Álmosdra, ahhoz a házhoz, ahol Kölcsey Ferenc felnőtt, és ahol a nemzeti Himnusz szövegének első változatát is megfogalmazhatta.
Csaba t.

Bővebben: Szálljon áldás minden édesanyára! "Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon."
Móra Ferenc : Anyának
Szárhegyi Vendégház

Bővebben: A gyerekeink öt levelet kaptak Ferenc pápátólA gyerekeink öt levelet kaptak Ferenc pápától. Kedves kolléganőnk, Szemeti Krisztina írt öt alkalommal, az évek alatt levelet a pápának és mindenik levélre jött a válasz. Én szégyenkezve kell beismerjem, hogy minden nekünk címzett levélre nem tudok reagálni, ezért is, tartom nagyra Ferenc pápa és az ő munkatársainak a szorgalmas munkáját!
Egyházam iránt őszinte szeretettel, 
Csaba t.  

Bővebben: Másokért élni"A folyók nem isszák meg saját vizüket, a fák nem eszik saját gyümölcseiket, a Nap nem önmagának ragyog és a virágok sem önmaguknak illatoznak. 
Másokért élni természeti törvény. 
Mindannyian arra születünk, hogy segítsünk egymásnak. Függetlenül attól mennyire nehéz... 
Az Élet szép ha boldog vagy, de sokkal szebb, ha miattad boldogok mások."
Ferenc Pápa

Bővebben: Isten áldja az Édesanyákat!Az élet befogadásának és hordozásának gyönyörű ünnepén, az anyák napján őszinte tisztelettel hajtom meg a fejemet az édesanyák előtt, és köszöntök minden anyát nagy szeretettel! Ma édesanyámért és népem minden édesanyjáért mutatom be a szentmisét! E földön talán a legnagyobb csoda amely újból és újból ámulattal tölt el, az az élet születése! Csoda, mert a szülőanya nem csak egy gyermeknek ad életet, hanem magasabb szinten új életet ad önmagának is. A fiatal nőből az élet befogadásával, hordozásával és a világra hozatalával születik az édesanya, de a férjéből is ő szül édesapát, szüleiből meg nagyszülőket! Ez a csoda megváltoztathat mindent, egy új világ nyílik a fiatalok előtt, olyan gazdagság, olyan erők fakadnak fel az édesanyai szívben, amelyről neki sejtelme sem volt. 
Imádkozom, hogy a boldogságos Szűzanya és a családjáról gondoskodó Szent József példájára ma is minden édesanya, édesapa, gyermekük születésének csodájáért hálás szívvel köszönetet tudjon mondani. És ahogy magzatuk világrahozatalakor a teremtő Isten segítségét kérték, ugyanúgy kérjék és kapják is meg gyermekük nevelésének minden napján a mennyei segítséget, hisz egy új élet testét, lelkét, szellemét megszülni, kibontakoztatni, egy életreszóló gyönyörű feladat! 
Imádkozzunk az édesanyákért, 
Csaba t.
Kép: Imádkozom e szép napon Tündéért, az ő gyermekeiért, de minden Szent Ferenc Alapítvány otthonában felnőtt lányért, aki vállalja az édesanyai hivatás.

Bővebben: Lovas ZarándokcsapatA Szűz Mária A Világ Győzelmes Királynője Lovas Zarándokcsapat Biatorbágyról a budapesti Szent Anna – rétre lovagolt 42 kilométert május 1–én, Szent József ünnepén. Május 25 – június 15 között 1000 kilométert zarándoklunk Székelyföldön Böjte Csaba testvér áldásával és jelenlétével.
Tartsatok velünk!
Murányi Sándor Olivér 

Bővebben: Dajka képzésLányainkat, de minden 16 évet betöltött nőt nagy szeretettel hívunk várunk a Dajka képzésre. Gyertek, szakemberekkel készüljünk fel, hogy a ránk bízott életet, a gyermekeket a kibontakozásuk éveiben Isten áldásával hordozni tudjuk, 
Csaba t.
Kanta Szakképző Központ
Tel: 0722 374 171
Cím: Kanta utca, 10. szám, Kèzdivásàrhely, Romania

Bővebben: Szeretettel várjuk a vendégeinket!!Évek óta követem Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának munkásságát. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között lévő gyermekek felkarolása.
Mivel én is igyekszem segíteni, ahol tudok, nagy boldogsággal töltött el, hogy egy hétvégét tölthettem el a Jézus Szíve Gyermekotthonban Petrozsényben Andival és Gusztival az itteni gyermekotthon vezetőivel. Bennük csodálatos embereket ismertem meg, akik szívvel lélekkel a gyermekekért vannak. Ezúton is köszönöm Nekik ezeket a  csodálatos napokat!
Szeretettel ajánlom Nektek, hogy látogassátok meg Őket, igazán ajánlom azoknak, akik elvonulásra, lelki feltöltődésre vágynak.
Tanulságos hétvége volt, hogy az ember átértékelje az élet igazi értelmét, hálát adjon a sorsának és ne felejtse el azt, hogy segíteni jó!
Mert amikor adunk, nemcsak mások életét tesszük szebbé, hanem a sajátunkat is gazdagítjuk.
Dr. Nochta Lilian