Bővebben: A Szűzanya 2019. december 2-i üzenete Mirjana Soldo látnok általDrága gyermekek! Öröm tölti be a szívemet amíg nézlek titeket, akik szeretitek Fiamat. Édesanyai áldásommal áldalak meg benneteket. Édesanyai áldásommal áldom meg pásztoraitokat is – titeket, akik Fiam igéit hirdetitek, kezével áldotok és annyira szeretitek Őt, hogy készek vagytok érte örömmel meghozni minden áldozatot. Ti Őt követitek, aki az első pásztor, az első misszionárius volt. Gyermekeim, szeretetem apostolai, másokért élni és dolgozni, mindazokért, akiket Fiam által szerettek, a földi élet öröme és vigasztalása. Ha az ima, a szeretet és az áldozat által Isten Országa a szívetekben van, akkor életetek örömteli és derűs. Azok között, akik szeretik Fiamat és általa egymást, nincs szükség szavakra. Elég egy tekintet, hogy meghallják a ki nem mondott szavakat és a kimondhatatlan érzéseket. Ott, ahol szeretet uralkodik, az idő már nem számít. Veletek vagyunk. A Fiam ismer és szeret benneteket. A szeretet az, ami hozzám vezet benneteket, és ebben a szeretetben fogok én is hozzátok jönni és beszélni az üdvösség tetteiről. Azt szeretném, hogy minden gyermekemnek legyen hite és érezzék édesanyai szeretetemet, amely Jézushoz vezeti őket. Ezért ti, gyermekeim, bárhová is mentek szeretettel és hittel ragyogjatok, mint szeretetem apostolai. 
Köszönöm nektek.

Bővebben: NEM AKÁRKIVEL…Mikor én letérdelek, nem egy személytelen lénynek ismételgetem a mantrákat, hanem megszólítom a teremtő Atyámat. Az én Istenemet Atyámnak szólíthatom, hol bűnbánó, hol hálaadó, hol kérő imámban. Valakivel beszélgetek. 
Csaba testvér

Bővebben: Hálás szívvel köszönjük...Hálás szívvel köszönjük a csíkszentdomokosi Márton Áron Iskola Igazgatóságának és diákjainak,a kezdeményező tevékenységét!Továbbá a szülőknek és minden jóakaratú hozzájárulónak az adományát! Isten fizesse önzetlen szeretetüket!
Csíkszentdomokosi Márton Áron Napköziotthon

Bővebben: Erények...Ragaszkodás, szeretet, kötödés, törődés, olyan erények, melyekre gyermekeinknek nagy szüksége van!! Az embereket egymással szembe fordító önző világból való kilépésre kell megtanítanunk a gyermekeinket és ezen az úton a cserepes virágok, az otthonaink körül élő növények, gyümölcsfák, és a házi állatok a mi szövetségeseink, nevelő pedagógusaink! 
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Szépségek születnek...1000-rel készülünk a karácsonyi vásárra!! Szeretnénk tarka színeket, vidám mosolyt, egy kis gyermeki ragyogást lopni otthonainkba, e rohanó világban oly könnyen megszürkülő szíveinkbe!! 
Sok sok szeretettel, 
Csaba t.
Kivágtak egy fát a kolostor udvaron
Az angyalkák meg hasznosítják 
Szépségek születnek
Vásárolhatóak 

Bővebben: Meghívó DiósdraBöjte Csaba ferences rendi szerzetes és a dévai Kolostori Kölyökszínház előadása Diósdon 
Hogyan lehet eredményesen gyereket nevelni és az embert jobbá tenni?
A válasz kiderül Csaba testvér gondolataiból és a gyerekek
A muzsika hangja című előadásából.
Helyszín: DNS Sport- és Szabadidő Központ (Diósd, Gyár utca 40.)
Időpont: 2019. december 7. (szombat) 18 óra
Az est házigazdája: Dizseri András
A belépés díjtalan!
A helyszínen köszönettel vesszük a pénz adományokat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.
Mindenkit szeretettel várunk!

Bővebben: A BŰN ZSOLDJA A HALÁL…Biztos, hogy hatalmas problémák előtt áll jelenleg az emberiség: sajnos úgy érzem, hogy a mai világ pazarló, arrogáns, bűnös embere csak könnyben és vérben tisztulhat meg.
Hihetetlen az emberek kapzsisága, értelmetlen, undok bűnökben való elmerülése, cinikus közömbössége mások szenvedéseivel szemben.
Sajnos, a bűn zsoldja a halál. Hatalmas viharok előtt áll az emberiség, mely megrostál minket. A Béke Királynőjével, Máriával naponta imádkozom az áldott békéért, a tiszta fényért az egymásra acsarkodó politikusok, emberek számára. Bármekkora is lesz a tisztító vihar, és bár hány korhadt ágat is fog letörni az emberiség fájáról, hiszem, hogy a holnap embere elementáris erővel fogja keresni Istent, aki megfogja a Feléje nyújtott kezet. Én hiszem, hogy eljön Isten Országlása erre a Földre.
Csaba testvér

Bővebben: Isten vezesse a végzős diákjainkat!!Imádkozom értetek szeretettel, 
Csaba t.
Íme, elérkezett a perc, az ünnep.
Mérföldkő, hol megpihenhet
az utazó. Forrásvíz, hol felüdülhet!
Mintha csak tegnap történt volna,
hogy átléptük az iskola küszöbét,
alig fogadva szívünkbe a felsősök hitét,
hogy immár megvívták harcukat,
s nyitogatják az életre táruló kapukat.
Ez a kapu ma nekünk tárul!
Miénk a csoda, a varázs,
baráti kezeket egybefonó szalagavatás...
Egy jel, amit ma szíveinkre tűznek,
híd az iskola, tanáraink s az élet között.
Győzelem, kitartás, sok tanulás fölött.
Ezen a hídon most átmegyünk,
s a túlsó parton újra együtt leszünk.
Kívánunk addig is erőt - kitartást utatokra,
ne halványodjon a mai nap emléke soha...

Köszönjük szépen a szervezést a 11-nek!