Csak az, kivel az együttlét maga a mennyország, mert ha társad melletted a pokolba érzi magát, akkor még ha igazad is lenne nem vagy érett az üdvösségre.
Szeretettel,
Csaba t.
Kedves Barátaink!
Eddig csak a pónilovunk után köthettünk szánt, de mostantól Juci is repülhet a tegnap felavatott szánunkkal. Édesanyám is velünk volt, akiről kiderült, hogy még soha sem ült kocsiszánon.
Jó érzés volt a hófödte fenyvesek között a családommal szánozni.
Aki meglátogat bennünket, hasonló élményben lehet része, amíg tart a tél.
Barátsággal :
Balázs
Nagyzerind egy szép kisváros Nagyszalonta és Arad között. Itt ebben a városban évek óta működik egy napközi otthonunk, Kiss Csilla-Annamária nevelőnő vezetésével. E térségben van a kisiratosi bentlakó otthonunk is, de itt a környező településeken még dolgozik négy kollégánk, igya több mint 1oo bajbanlévő gyermeket gondozunk ebben a határmenti térségben. Számunkra lesz 2013. február 11, hétfőn 18.00-tól egy találkozó Nagyzerinden.
Mindazokat, kik szeretnék megismerni e térségben élő gyerekeket, munkatársainkat, azokat nagy szeretettel meghívjuk erre a rendezvényre!
Szeretettel,
Csaba t.
Február 10-ére, vasárnapra vállaltam két városban, Szentesen és Csongrádon, hogy szentmise áldozatot mutatok és elmélkedést tartok a reményről, a bizalomról, a cselekvő élő hitről!!
Délelőtt 10 órára vasárnap a szentesi Szent Anna templomban Valentin Topsin Benjamin plébános úr és délután 18 órára a csongrádi Nagyboldogasszony templomban Laczkó István plébános meghívására szentmisék tartása.
Szeretettel,
Csaba t.
Holnap 18.00-tól szentmisét mutatok be a Zsámbéki Katolikus templomban.
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Zsámbék - Keresztelő Szent János születése plébánia