Szépen felújított karcfalvi templomban miséztem vasárnap, egyik legrégebbi felcsíki községben, hol 42 napközis gyerekünk van. Az állami iskolában működő otthonban ügyesen, eredményesen nevelik kollégáink a gyerekeket. E térség lakói, a helység fedett műjégpályáján karácsony előtt egy nagyszerű rendezvényt szerveztek: "Korcsolyázzunk együtt a gyerekekért!" Több százan jöttek el a nem mindennapi eseményre, melyen népviseletbe öltözött, korcsolyát kötött zenekar húzta a "korcsolya" alá valót. Akkor sajnos a rendezvényen személyesen nem tudtam részt venni, de a gyűjtés eredményét most vasárnap átvehettem és szentmisében megköszönhettem testvéreink adományát! Számomra azért is esett nagyon jól e vidéken élő székelység összefogása, mert szüleim, nagyszüleim mind mind ebből a völgyből származnak. Szívemben nagy nagy hálával mondok köszönetet azért amiért gondoskodó jósággal, szeretettel van az én népem a szegénysorú gyerekek iránt!!
Hálás szeretettel,
Csaba t.
Sokan kérdezik,hogy ki tervezte, építette a Bükkszádi új házunkat, melyet most szombaton szeretnénk felszentelni. Örömmel mondhatom el, hogy ez a ház "szekuikum".. egy gyergyói székely ács, Szabó Tamás álmodta meg kérésemre és az ő keze munkáját dicséri a kivitelezés is. Az engedélyeztetés labirintusába Dávid Balázs tört utat a ház születéséhez. A képen Tamás bácsi áll a Bükszádi ház előtt! Neki is, de mindazoknak, kik e ház születésében segítettek hálás szívvel mondunk köszönetet a bőkkszádi gyerekekkel.
Isten fizesse, szeretettel,
Csaba t.
Kászoni gyerekek ragaszkodó szeretetében fürdök!! Csodálatos dolog tiszta szívvel szeretni és szeretve lenni!
Sokszor csodálkozom, hogy egyesek, hogyan is élhetnek a gyermekek ropogós kacagása nélkül??
Szeretettel ajánlom mind gyógymódot, gyerekeink szeretetében megfürödni, mert megvagyok győződve, hogy ez a világunk minden bajára, krízisére az elsőrendű gyógyír!!
Csaba t.
A kászoni kollégáink Istennek hála jól vannak, a gyerekek is aranyosak, vidámak, a csatolt képek önmagukért beszélnek... Istennek legyen hála!
Szeretettel,
Csaba t.
Tegnap egy nagyon szép megemlékezésen vettem részt. Boldog emlékű Márton Áron püspökünkről emlékeztek meg hajdani növendékei, Borbély Gábor, Bodó Péter és Biró Antal atya. Mit mondhatnák? Szem szárazan nem maradt! Megértettem, hogy 95 évesen is lehet hitelesen, eredményesen hirdetni Krisztus világformáló csodálatos hatalmát, a becsületes, tisztességes felnőtt emberhez méltó, keresztény szeretetet, egyszóval evangelizálni, mert az Újra evangélizáció nem más mint hiteles emberek tanúságtétele!!
Számomra csodálatos volt, megtapasztalni, azt az őszinte emberi ragaszkodás, szeretet mellyel ezek a kedves 80-90 fölötti papok beszéltek hajdani elöljárójukról, lelki, szellemi vezérükről. Milyen boldog az a kor, melyiknek van kire ekkora bizalommal, hittel felnéznie!! Adj Uram Márton Áron lelkületű elöljárókat!
Szeretettel,
Csaba t.