Jézus, a sztrájktörő

ImageA repülőtéri sztrájk ellenére célba ért a Malév Cipősdoboz-járata, így szombaton kétezer gyerek örülhetett a karácsonyi ajándékoknak Erdély legnagyobb karácsonyi rendezvényén a parajdi Sóbányában, ahol a Böjte Csaba által felkarolt árvák és szegény sorsú gyerekek mellett a környék iskolásainak is jutott a dobozokból. 

 

Image 

Az elmúlt héten a Magyar Baptista Szeretetszolgálatnál mindenki fél szemmel a ferihegyi sztrájkra figyelt, ugyanis a tervek szerint pénteken indult volna a Malév Cipősdoboz-járata, fedélzetén ezer doboznyi ajándékkal és egy „angyallal” (az erdélyi gyerekeknek az ottani szokás szerint nem a Jézuska, hanem az angyal hozza az ajándékot). Az angyal ebben az esetben egy társuk volt, ugyanis a tizenkét esztendős Orbán Levente a szovátai árvaházban él, és azt kérte karácsonyra, hogy repülhessen. A légitársaság vevő volt az ötletre, így aztán csütörtökön egy kísérővel kirepült a kisfiú Budapestre, ahol hivatalosan átvette a neki és társainak szánt ezer cipősdoboznyi, majd a repülőgéppel hazahozta az ajándékot. A repülőgép kapitánya még az is megengedte neki, hogy belátogasson a pilótafülkébe – a székely legényke otthon nagy örömmel mesélte a társainak, hogy micsoda gomb- és kapcsolórengeteget talált ott.

 A kisfiú kívánságát sikerült teljesíteni, de a dobozok kiszállítása ennél jóval bonyolultabban alakult. A sztrájk miatt sokáig bizonytalan volt, hogy a gép egyáltalán el tud-e indulni Marosvásárhelyre, a dobozokat a reptéri cargóból a dobozokat csak egy, a szakszervezettel kötött külön megállapodás után pakolták fel a repülőgépre. A megpróbáltatások ezzel még nem értek véget: annak ellenére, hogy Románia már az Európai Unió tagja, a marosvásárhelyi reptér vámosa nem akarta beengedni a dobozokat az országba. Hiába magyaráztak neki a szeretetszolgálat tagjai arról hogy az Unió lényege az áruk és az emberek szabad mozgása, a hivatalnok sajtcetlire írt törvényszámot lobogtatva lefoglalta a küldeményt. Követségi, külügyi telefonok után sem sikerült kiszabadítani az ajándékokat, annak ellenére sem, hogy az időközben az akadékoskodó vámos hazament és a váltásra érkező társa értetlenkedve mondta, hogy nem érti a döntést, ő gond nélkül átengedte volna a szállítmányt.

 

Image 

Másnap aztán sikerült kiszabadítani a dobozokat, így azok időben sikerült leszállítani a Sóbánya kétszázötven méteres mélységben kivájt hatalmas termeibe, ahol a Dévai Szent Ferenc Alapítvány helyi napközis diákjai adtak elő karácsonyi műsort. Érdekes annak a története is, hogyan és honnan kerülnek az ajándékok a dobozokba. Az idén ötödik alkalommal szervezte meg a Magyar Baptista Szeretetszolgálat az ország egyik legnagyobb karácsonyi eseményét, a Tízezer Gyermek Karácsonyának elkeresztelt akciót. Tavaly több mint tizenöt ezer cipősdoboz érkezett be a gyűjtőhelyekre (ebből ezer akkor is erdélyi gyerekeknek okozott örömet). A dobozokat a Baptista Szeretetszolgálat vidéki irodái és önkéntesi hálózata juttatja el országszerte a rászoruló gyermekekhez és családokhoz, ezzel érvényesítve a szervezet egyik legfontosabb alapelvét, amelyet Ukrajnától Kelet-Ázsiáig a világ minden pontján szem előtt tart: add kézből kézbe az adományt! Az akció fő erénye, hogy a dobozok összeállítói is úgy érzik, ajándékot kaptak: a családdal közös bevásárlás során megtapasztalhatták saját gyerekük önzetlenségét és a közös ajándékozás örömét. Szombat reggel aztán két ezer gyerek várt a parajdi Sóbánya előtt az autóbuszokra, melyeket a vállalat vezetősége ingyen biztosított.

 

Image 

 Odalennt, kétszázötven méteres mélységben tizenegy órakor kezdődött a karácsonyi műsor, hogy aztán a környező három megye Böjte-féle árvaházaiból és nappali otthonaiból érkezett gyerekek, valamint a helyi iskola diákjai kézhez vegyék a cipősdobozokat. Az ezer Budapestről érkezett csomag mellé helyi gyűjtésből még mellétettek ugyanennyit, így nap volt a boldogság a mélyben: a sok édesség és játék mellett könyvekés műszaki cikkek is lapultak az egyedi ajándékokban. A Baptista Szeretetszolgálat ajándékgyűjtő akciója egészen december huszadikáig folytatódik (átvételi pontokat a nagyobb bevásárlóközpontok környékén is találunk). Most újra gondban vannak a szolgálat munkatársai, mert keddtől indulna egy Cipősdoboz-vonat is, csak nem tudni, a MÁV-sztrájk idején elindulhat-e a vonat a vidéki városok felé.

MNO