Lelkigyakorlatok 2009-ben...

Csaba testvérNagyon sokan kérdezik, hogy milyen lelkigyakorlatokat tervezek a tavaszra Erdélyben, melyekben akár fizikailag, vagy az interneten keresztül bekapcsolódhatnának. Öt nagyobb programot terveztünk:

 

 

 

 

1. Március 25 és április 5-e között szeretnénk meglátogatni az alapítványunk gyerekeit, házait a Csíksomlyói Mária kegyszobrának másolatával. Mária zarándok útjával szeretnénk gyerekeink és az ő szüleik, rokonaik, osztálytársaik számára emlékezetessé tenni az egyházmegyénk jubileumát, 1ooo éves születésnapját.

2. Április 9-12: Lelkigyakorlat Déván azoknak akik szeretnének ismerkedni a keresztény hitvilággal, világnézettel. Néhány felnőtt kérte, hogy készítsem fel a keresztségre, elsőáldozásra, és úgy gondolom, hogy a nagyheti lelkigyakorlat erre igen alkalmas lesz. 

3. Május 15-22: Kilenced Szent Rita tiszteletére Déván. Sajnos gyerekeink életén keresztül látom, hogy milyen sok nehézség, gond van a családok életében. Ezért is szeretnénk egy Szent Rita szobrot állítani, és lelkigyakorlatos imádságban hosszan elmélkedni e csodálatos szent életét, kérni őt, hogy segítsen megoldani életünk gondjait.

4. Június 27 előtt, Szent László tiszteletére férfi lelkigyakorlatot szeretnénk tartani Tusnádfürdőn. 

5. Jubileumi út (főegyházmegyénk 1ooo éves):  gyimesbükki házunktól a felszentelendő csíksomlyói otthonunkig Máriával, Krisztust hordozva a szolgáló szeretet útján és közben Magnificat-ot énekelve Mária példájára. 

Mindegyik eseményről részletes meghívót fogok küldeni idejében.

Szeretettel várom a javaslatokat, hozzá szólásokat, hogy valóban Isten akarata szerinti szép programokat tudjunk tervezni, szervezni.
Szeretettel,

Cs. t.