A munka nagyobb segítség az adománynál

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_CstScutProtection.jpgVillámlátogatásra hívta a Scut Protecion Böjte atya ferences rendi szerzetest. Csaba testvér természetesen szívesen jött, látott, és áldást kért a székelyudvarhelyi munkaközösség minden egyes tagjára. 

Még a nap is kisütött kedd délután, amikor Böjte Csaba autója begurult a védőlemezeket gyártó vállalkozás udvarára. 
A ferences rendi szerzetes az üdvözlések után egyből gyárlátogatásra indult Szabó István tulajdonos társaságában, aki töviről-hegyire elmesélte a különböző munkafolyamatokat és a megmutatta a gyártásban használatos gépeket. 
Miután a bemutatóüzletet is körbejárták, Csaba testvér összehívta az ott dolgozókat és megragadta az alkalmat, hogy köszönetét fejezze ki a cég minden egyes alkalmazottjának, hiszen kemény és odaadó munkájuknak hála a székelyudvarhelyi vállalat évről évre támogatásban részesíti a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonait. Beszédében kiemelte a csapat és a közösség fontosságát, ugyanakkor arra is kitért, hogy csak együttes erővel van értelme álmodni, tervezni és megvalósítani – amely a Scut Protectionnél tökéletesen megfigyelhető és példaértékű lehet minden vállalkozás számára. A ferences rendi szerzetes kihangsúlyozta, hogy az esetek nagyon nagy százalékában maga a munka az igazi segítség, hiszen az adomány múlandó, viszont egy stabil állás a hosszú távú megélhetés záloga. 
Beszéde során az is kiderült, hogy sok árva fiatal talált már különböző cégeknél munkát Csaba testvér hathatós közbenjárásával, amelyre a Scut Protectionnél is lehetőség nyílik: Szabó István cégvezető tárt karokkal várja az olyan hátrányos helyzetű fiatalokat, akik szívesen dolgoznának a fémmegmunkálásban. Böjte Csaba imát is mondott a helyszínen, ahol áldását kérte az udvarhelyszéki vállalkozás minden egyes alkalmazottjára, ugyanakkor sok erőt és kitartást kívánt a különböző feladatok elvégzéséhez. 
A találkozó végén Csaba testvér minden jelenlévőt megajándékozott egy-egy dedikált Füveskönyvvel, ugyanakkor az alkalmazottak személyesen is szóba elegyedtek az erdélyi magyar gyermekmentő szervezet megálmodójával.
A Scut Protection Kft. egy acéllemezből készült motorpajzsokat gyártó és értékesítő vállalat Székelyudvarhelyen. A cégnél közel 30 alkalmazott dolgozik, akik a különböző páncélokat és védőburkolatokat a helyszínen gyártják, festik, majd értékesítik. Az elmúlt években a világ számos jelentős autótípusára készítettek már különböző védőelemeket fémből.
Közös fotó Szabó István tulajdonossal és kedves feleségével
www.szekelyhon.ro