Böjte Csaba testvér búcsúval egybekötött szentmisét mutat be a Szent Gellért Árpád-kori templomban Kopáncspusztán 2025. szeptember 20-án, szombaton 11 órától. Az eseményen részt vesznek a Szűz Mária Világ Győzelmes Királynője Lovas Zarándokcsapat tagjai, akik tavalyelőtt a lengyelországi Częstochowából lovagoltak Ferenc pápa budapesti miséjére, tavaly a fővárosi Szent Anna-rétről ezer kilométert tettek meg lóháton a békéért Medjugorjéig, idén pedig Székelyföldön zarándokoltak. A remény zarándokai” mottójú 2025-ös szentévben, amely egyben Assisi Szent Ferenc Naphimnusza születésének 800-ik évfordulója.
A Pünkösdi Zarándoklatért Egyesület ezen a napon gyalogos és biciklis zarándoklatot szervez a szentmisére, amelyen gyűjtést tartanak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára. – A zarándok bár a világban halad, mégis döntésével az Istenkeresés ősi útjára lép! Hisszük, ha mi egyet is lépünk Isten felé, a Szeretet Ura ezret lép felénk! Hisszük, aki elindul és nem adja fel, az célba ér! – tanítja a Böjte Csaba ferences szerzetes, akinek kötetei megvásárolhatóak a szertartás után, és dedikálja őket. A rendezvény szervezője: Murányi Sándor Olivér író, támogatója a Természet Irodalom Egyesület. Az esemény házigazdája Tracsek Oszkár plébános és Viczián Zoltán gondnok.
Pontos részletek a www.punkosdizarandoklatert.hu oldalon találhatók.