Meghivó a Nagyfejedelem Születésének 430. évfordulójára

ImageMeghivó  a Nagyfejedelem Születésének 430. évfordulójára

 

 

A Szent Ferenc Alapítvány 10 évvel ezelőtt vásárolta meg Marosillyén lévő felbecsülhetetlen értékű műemléket, a Veres-bástyát, melyben Erdély nagy fejedelme, Bethlen Gábor született.
Az anyaországi és erdélyi támogatóknak köszönhetően az elmúlt évtizedben jelentőset sikerült javítani az épületen és ennek környezetén, méltóvá téve a fejedelem emlékét.
Az emlékház immár közel egy fél évtizede tárta ki kapuit minden magyar látogató számára, állandó kiállításon bemutatva Erdély egykori aranykorát.
Minden évben megemlékező ünnepséget szervezünk a fejedelem születésének emlékére, mely alkalomból újabb erőt merítünk a további tervekhez, feladatokhoz.
Ezen alkalomból tisztelettel meghívjuk idei ünnepségünkre, melyre 2010. november 13.-án kerül sor a marosillyei szülőházban, délelőtt 11 órai kezdettel.
Üdvözlettel,
Varga Csaba
430 éve született Bethlen Gábor, Erdély fejedelme

Erdély nagy fejedelme Bethlen Gábor, B. Farkas és a szárhegyi Lázár Druzsina fia, 1580-ban született Marosillyén. 1629. november 15.-én halt meg Gyulafehérváron.
Marosillyén a szépen felújított szülőházban szeretnénk megünnepelni Erdély egyik legnagyobb politikusának 430. születésnapját, november 13.-án szombaton, 11 órától. Nagy szeretettel hívom e kemény államférfiú tisztelőit, hogy együtt hálát adjunk érte a jó Istennek és ugyanakkor tanuljuk tőle. Megtanulhatjuk tőle a kitartást, az összefogást és a szülőföldünk szeretetét a nehéz történelmi viharok idején is. Ezért a gyermekeink szeretnének korabeli ruhában előadni, felolvasni néhány intelmet fejedelmünk leveleiből, írásaiból a kastély kandallója mellett. Remélem, hogy a közös emlékezés, a történelmi múltunk felidézése erőt, lendületet ad feladataink Isten akarata szerinti teljesítéséhez.

Szeretettel,
Csaba t.

 

Image