Sorsfordítók Erdélyben

ImageA könyv az erdélyi gyermekvédelem hét nagy egyéniségéről szól, akik közül a bemutatón részt vesz: Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, Böjte Csaba ferences szerzetes, Kató Béla református segédpüspök és Szegedi László református lelkész.

 

 

 

 

A könyv az erdélyi gyermekvédelem hét nagy egyéniségéről szól, akik közül a bemutatón részt vesz: Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, Böjte Csaba ferences szerzetes, Kató Béla református segédpüspök és Szegedi László református lelkész. Rajtuk kívül Molnár Jánosné zsoboki lelkésszel, Gergely István csíksomlyói plébánossal és Pakó Benedek szászrégeni plébánossal készült beszélgetéseket olvashatunk még a kötetbe.

Történeteik a magyarországi olvasók számára elképzelhetetlen világot elevenítenek meg, ahol a magyar gyermekek érdekében szó szerint mindennapos küzdelmet kell vívni a szegénység, a lehetetlen körülmények, az ellenséges közeg és az óriási bürokrácia ellen. Kiállásuk, szervezőerejük és nem utolsósorban székely furfangjuk sok ezer magyar család számára adta vissza a reményt szülőföldjükön, amelyet egykor még Tündérkertnek neveztek.

 Révész Máriusz könyvének bemutatója 2004. december 17-én volt a Polgárok Házában, (1089 Budapest, Visi Imre u. 6.)

 

Image