Tiszta hangok Csaba testvér gyermekeiért

A Tiszta hangok című gyermekdalkönyvet december 6-án mutatják be egy jótékonysági esten a Budapesti Thália Színházban. Az est és a könyv bevételéből a kiadó és a művészek a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatják.


A dalkönyvben Bródy János 50 gyermekverse mellett a 12 legkedveltebb Bródy-dal is megtalálható egy CD-mellékleten, ezeket Böjte Csaba gyerekei énekelték lemezre. A gyermekelőadók válogatásában és a CD előállításában ismert művészek, Bródy János, Gerendás Péter, Gryllus Dániel és Zubornyák Zoltán vettek részt. A válogatás pillanatait Korniss Péter fotóművész örökítette meg.
„Az önként jelentkező gyerekek közül azokat kellett kiválasztanunk, akik a stúdióban és az esten is el tudják énekelni a dalokat, megállják helyüket a felvételen és az élő műsorban is, akiknek „kicseng a hangja szólóban" – mondta el Gryllus Dániel.
A dévai otthonban élő 2 ezer gyerek közül nem mindegyik árva: vannak, akik nagy szegénységben élnek, nem tudnak törődni velük, mert sok a gyerek a családban, esetleg börtönben vannak a szülők, vagy egyszerűen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Böjte Csabához minden gyerek úgy szalad, mint az édesapjához, édesanyjához, s ő mindenkinek a történetét ismeri.
A Helikon Kiadó és az együttműködő művészek a könyv és a jótékonysági est bevételéből a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatják, hogy a gyerekek jobb körülmények között tanulhassanak, esélyt kapjanak egy megalapozott jövőre. Az érdeklődők a www.tisztahangok.org oldalon további híreket, információkat és videókat tekinthetnek meg a dévai gyerekekért zajló Tiszta Hangok eseményeiről.
Duna Televízió