Út a Végtelenbe - Csaba testvér gondolatai Isten ajándékairól

 Út a VégtelenbeA nagy sikerű  Ablak a végtelenre című kötet után Böjte Csaba újabb beszélgetős könyvében is a kereső embert leginkább izgató kérdésekre válaszol, melyeket Karikó Éva tett fel. Mire jók a szentségek? Mire tanít Jézus, s hogyan kell az evangéliumi tanítást a hétköznapok helyzeteire lefordítani? 

 

 

Csaba testvér rendíthetetlen hittel, életismerettel és sok-sok humorral próbálja mindenki számára vonzóvá tenni a hit igazságait, az egyház tanítását. A születéstől a halálig követi az emberi élet fordulópontjait, s azt hirdeti, soha nem késő az újrakezdés: a kétségbeejtő helyzetekből is van kiút.

Az Ablak a Végtelenre igazából a hit szintjén szeretett volna világosságot gyújtani, hogy a gondolkodó ember tisztán lásson, értse meg a világunkat összetartó csodálatosan szép igazságokat, törvényeket. Az Út a Végtelenbe a kibontakozás, a megvilágosodás könyve, az igaz emberré válás útján szeretne társunk lenni. Álmaink, önmagunk csendes valóra váltásában szeretne vezetni, bátorítani, vigasztalni, mellettünk lenni. Jézus Krisztus a katolikus egyház hét csodálatosan szép szentségét mint vándorlásunkat segítő mankót és úti eledelt kínálja fel nekünk. Általuk táplál, vigasztal, megmos, felemel, újból és újból a Végtelenbe vezető pályánkra helyez minket.
hátoldalA nagy Isteni igazságok körüli kisebb testvéri útkereséseim gondolatok csupán, amelyek nekem, a kósza vándornak a megvilágosodás útján hasznos társaim voltak. Persze tudom, hogy ugyanazt az igazságot nagyon sok irányból meg lehet közelíteni, sokkal tudományosabban vagy árnyaltabban ki lehet azokat bontani. Egyszerű könyveimet elsősorban felnövekvő szép fiaimnak és a hittel ismerkedő, az igazságra szomjas embereknek írom, és az a célom, hogy a titkokat ők is megértsék, a végtelenhez tartó vándorútjukra könnyedén magukkal is vigyék.
Csaba testvér
Születéstől a halálig nem vagyunk egyedül— Isten a szentségeivel látható módon meg akar ajándékozni bennünket. Értjük-e, miért adja őket, és hogyan tudnak segíteni minket? Talán szüleink által ránk hagyott, lejárt szavatosságú, ünnepélyes, jámbor, de lényünk magvát nem érintő ceremóniának, szokásnak tartjuk felvételüket? De az is lehet, hogy kopott, értéktelen, felesleges lomként elvetjük magunktól őket, hogy könnyedebben, szabadabban mozoghassunk?
Ahhoz, hogy valamit elfogadjunk, megszeressünk, életünkbe építsünk, meg kell értenünk — ezért a kereső emberek kérdéseit tettem fel Csaba testvérnek nem csupán a szentségekről, hanem az adott korforduló kihívásairól és az értéket szétbomlasztani igyekvő folyamatokról is. Ő most sem tesz mást, mint az Ablak a Végtelenre című könyvben, válaszaival fényt gyújt, hogy segítsen eligazodni a mai élet kihívásainak, örömeinek és nehézségeinek labirintusában, hogy életünk végén hazaérkezzünk oda, ahonnan elindultunk, Isten szerető karjaiba.
Karikó Éva

Megjelenés: 2010. 04. 20.

Terjedelem: 260 o.

Méret (mm): 168x238

Ár: 2990 Ft.

Online ár: 2243 Ft.

Kedvezmény: 25%

http://www.helikon.hu/ujdonsagok/htmls/1573
Az Ablak a végtelenre című nagy sikerű beszélgető könyv folytatását, az Út a végtelenbe című új kötetét dedikálja Böjte Csaba a Millenárison Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeként, április 24-én, szombaton 16 órától a Helikon Kiadó (9.) standján.