Reményt, jövőt mindenkinek ! (Könyv)

Adventben különösen nagy szükségünk lenne arra, hogy lecsendesülve, egymásra figyelve készüljünk az ünnepre, a Megváltó eljövetelére. Ez a könyv azoknak íródott, akik nyitottak a jó szóra, a szeretetre. Akik szeretnének a rohanó hétköznapokban egy kicsit megállni, befelé fordulni, elmélyedni egy-egy elmélkedéssel, imával.

Csaba testvér kézen fog bennünket, és lénye melegével végigvezet az adventi napokon úgy, hogy közben észre sem vesszük, de ráébredünk arra, hogy dolgunk, feladatunk van itt és most. (A képre kattintva, nagyobb lesz)
Böjte Csaba testvér elmélkedései mellett olvashatják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi központjaiban élő gyermekek írásait. Szeretnénk, ha az Olvasó megtapasztalhatná, hogy Csaba testvér otthonaiban a gyerekek nemcsak testi, de lelki, és szellemi táplálékot is kapnak.