Dönteni kell. Az életben túl sok a lehetőség, nem lehet az összes utat bejárni – Böjte Csaba legtanulságosabb mondatai

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_DPH0160.jpgA Forbes csütörtöki Legyél jobb! Napját Böjte Csaba zárt a színpadon. Előadásában arról beszélt, mikor kell beleállni a történésekbe, és mikor érdemes elengedni valamit. A legtanulságosabb gondolatait szedtük össze.

Neki kell állni és dolgozni kell, aztán jönnek az eredmények. Azonban van az a pont, amikor arrébb kell állni, elfogadni, hogy valami nem megy, vagy nem igazságos megoldás született az ügyben. Csaba testvér így építi az árva gyerekeket segítő alapítványát is: a szervezetben nincsenek feleslegek, néha úgy tűnik, igazi szervezés sincs. Egyszerűen csak megtörténnek a dolgok, mert „Isten selejtet nem teremt”, és aztán lett valahogy, aminek már több ezer gyerek köszönhet egy jobb, tisztességesebb életet. Ezért is választottuk őt a 2018. decemberi Forbes-címlaposunknak, és ő zárta az idei Legyél jobb! napot is. Kimazsoláztuk az előadásának legtanulságosabb mondatait.
A húsvétról
Tavasszal a szőlőt, a gyümölcsfákat is megmetsszük. Az embereknek is erről kell szóljon a nagyhét: magunkba nézünk, végigtekintjük az életünket, a kapcsolatainkat, és elgondolkozunk, hogy mi jelent igazi értéket.
A feleslegről
Sokan mondják, hogy a mai embernek milyen nehéz az élete. Hát, olyan 20-30 kilóval nehezebb, mint kéne. A legtöbben arra a szóra keresnek rá az interneten, hogy fogyókúra. Ezt alkalmazhatnánk az életünkre is, szabaduljunk meg a feleslegtől.
A mennyei GPS-ről
Nyáron volt 25 éves a Szent Ferenc Alapítvány, eljöttünk a Parlamenthez, József Attila szobra mellett gyülekeztünk. Meséltem a gyerekeknek, hogy 1982-ben már voltam itt, beszéltem Istenhez, hogy segítsen, hogy megtaláljam, mivel tehetném jobbá a világot. Leírtam ezt egy papírra, hajtogattam belőle egy kishajót, és a Dunára tettem. Egy gyerek megkérdezte: és megkapta Isten? A másik mellette válaszolt: Hát nem látod? Mi vagyunk a válasz.
A döntésről
Nagyon sok ember nem dönt, pedig az embert a döntései teszik. Rengeteg opciónk van az életben, nem járhatjuk be az összes utat, választanunk kell. A nagyböjt erről is szól: maradj csendben, vedd számba a lehetőségeidet, beszéld meg Istennel és merj elhatározni magad a döntésed mellett. Ha elültetsz egy fát, Isten azt szeretné, hogy nagyra nőjön!
Fotó: Fekete Csaba
www.forbes.hu