„Engem a jó Isten is tanítónak szánt!”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_23559753_1552847304790882_5452517696347655572_n.jpgErzsike szeretettel köszöntünk itt az interneten keresztül is, 

Csaba t. 
Furtán Erős Erzsike nem akármilyen erőpróbára vállalkozott nyugdíjasként. Csatlakozott ugyanis Böjte Csaba atya nevelőihez, így hirtelen nyolc gyerek anyukája lett. A nyugdíjas hölgy megható életútjáról számolt be a Hajdú-Bihari Napló.
Római katolikus környezetben nevelkedett Furtán Erős Erzsike. Általános iskolai osztályfőnöke korán felismerte tanítványa segítőkész természetét, ezért a gyermekfelügyelői szakközépiskolába irányította tovább a növendékét, aki később elvégezte Debrecenben a tanítóképző főiskola tanítói és könyvtár szakát is.
„Engem a Jóisten is tanítónak szánt” – vallja a pedagógus. „Hiszen már gyermekkoromban nyaranta iskolásdit játszottam társaimmal. Bukott gyerekekkel is foglalkoztam. Pá­tyolgattam testüket, lelküket, értelmüket, erkölcsüket személyes példamutatással is. Saját gyermekeim születése még jobban megerősített abban a hitben, hogy a legjobb pályára tereltek engem. Több mint 40 gyönyörű évet töltöttem a gyermekvédelemben, elkötelezett, szeretetteljes hivatástudattal.”
A nyugdíjas korhoz közeledve Erzsike fokozottabb figyelemmel követte Böjte Csaba atya munkásságát a médiában.
„Mind erősebb késztetést éreztem arra, hogy örömmel lennék a munkatársa. Ennek megvalósítása simábban történt, mint gondoltam. Próbaként Medgyesen töltöttem három hetet nevelőként 2017-ben. Mikor bejelentkeztem Csaba testvérnél, hogy szívesen vállalnék nevelői feladatot, azt válaszolta: éppen Magyarországon van, megbeszéljük a továbbiakat, mert nagy nevelőhiány van.
Három hét felkészülésre gondoltam, de három nap lett belőle,
mivel egyik munkatársa is Erdélybe tartott, és felajánlotta kíséretét. A szükséges dokumentumokat a fiam hozta utánam.”
Déván 7-19 éves, 8 fős, fiúkból álló, úgynevezett „család” anyai nevelői teendőit látja el.
„Összkomfortos, 4 szobás lakótelepi lakás az otthonunk, a templom és a sport­udvar szomszédságában. Célkitűzésem – a Szent Ferenc Alapítvánnyal összhangban – a gyermekek testi, lelki, erkölcsi, értelmi és hitbéli fejlesztése. Segíteni fejlődésüket olyan mértékben, hogy megállják helyüket a maguk választotta életben. Olyan felnőtteket nevelni a lelkileg többszörösen sérült, halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokból, akik képesek családot alapítani, gondoskodni magukról és családjukról.”
Erzsike számára hatalmas öröm, hogy megtalálta a közös hangot a nevelt gyerekeivel.
„Elmondhatom, hogy az itt töltött idő alatt olyan mély érzelmi kapcsolatot sikerült kialakítanom a vadóc gyermekekkel, hogy már egyértelműen nevelt fiaimnak tekintem őket. Krisztus-követőként vallom az Ő szavaival, s erősítésként a kényes helyzetekben, vigasztalom magam: „aki egyet is befogad a legkisebbek közül, engem fogad be.”
Nem tudom, hogy ők fogadtak be engem, vagy én őket, de az egymásra találás maga a csoda.
Beteljesedett vágyam: nagy harmóniában élek önmagammal, embertársaimmal és környezetemmel. Ettől szebb időskort elképzelni sem tudnék.”
Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Ma 2019. július 17. szerda, Endre és Elek napja van. Holnap Frigyes napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A békeszerető Szent Ferenc

A békeszerető Szent Ferenc is elindult – igaz, fegyver nélkül, üres kézzel –, hogy megtérítse Szaladin szultánt.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube