Böjte Csaba a börtönben imádkozott a fogvatartottakkal

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_csabatbortonlat19.jpgTíz börtönből összesen 101 fogvatartottal imádkozott közösen Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézetben megrendezett 9. Országos Fogvatartotti Imanapon június 27-én.

Böjte Csaba a reményről és az újrakezdés lehetőségéről beszélt a fogvatartottaknak elmélkedésében. Hangsúlyozta a hit, a vallás fontosságát, amely a rácsok mögött élőknek kapaszkodót, egyfajta iránytűt jelent a mindennapokban. A család megtartó erejéről is szólt, az imanap végén pedig a fogvatartottak gyermekeiért mondott áldást.
Az imanapon részt vevő elítéltek személyes történeteikkel, tanúságtételeikkel biztatták és erősítették egymást, majd verssel, énekkel és dallal dicsérték az Urat. A büntetés-végrehajtási intézmények lelkészei mellett az imanapon beszédet mondott Magyarné Balogh Erzsébet lelkipásztor, a Református Misszió Központ igazgatója; Szabó József, a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió elnöke, valamint Csuka Tamás dandártábornok, nyugalmazott protestáns tábori püspök is.
A büntetés-végrehajtás kiemelt feladata a fogvatartottak reintegrációjának, vagyis társadalmi visszailleszkedésének elősegítése. A kötelező munkavégzés és az oktatás mellett ebben jelentős szerep jut a vallásgyakorlásnak, az egyházaknak.
Jelenleg közel 17 ezer fogvatartott tartózkodik a magyar börtönökben, akiknek lelkigondozását a négy történelmi egyház – a katolikus, a református, az evangélikus és az izraelita – 34 lelkésze végzi egyházi irányítás és felügyelet alatt, ökumenikus szellemben.
Forrás és fotó: Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Kommunikációs Főosztály
Magyar Kurír

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten nem akar bennünket manipulálni, erőszakkal valamire rávenni, hanem azt szeretné, hogy tudatosan döntsünk a szeretet mellett. Ő egy felnőtt ember tudatos döntését kéri tőlünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. október 17. csütörtök, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az igazán fontos dolgok

Ha tornázunk, az izmaink nem elvásnak a sok erőfeszítéstől, edzéstől, hanem megerősödnek, egyre több terhelést bírnak. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube