Erdélyi gyerekek vendégeskednek a sorokpolányi kastélyban

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_190815sorokpolanytabor141-900x600.jpgRászoruló gyerekeket fogad a Böjte Csaba ferences szerzetes nevéhez köthető Dévai Szent Ferenc Alapítvány Bihar megyében, Székelyhídon működő otthona – a 18 bent lakóból és 30 napközisből 14-en érkeztek kedden délben Sorokpolányba az Isten mosolya táborba.

Ha a Balatonon vagy. Vagy ha oda készülsz. Vagy egyszerűen csak szereted a magyar tengert. Klikk ide és mentsd is el: likebalaton.hu!
535 kilométernyi buszút után a harmadik napjukat töltötték tegnap a gyerekek: a plébániaépületben, kézműves-foglalkozáson találtunk rájuk: elmélyülten dolgoztak szalvétatechnikával, köveket festettek szép színesre. Az elkészült mécseseket, gyertyákat, festett gipsztárgyakat hazavihették.
Kedden az ismerkedést, ebédet, pihenést vasvári strandolás követte. Azóta ellátogattak a jáki templomba, a Rácz-farmra, játszótereztek, a rábahídvégi csárdában lakodalmi bőségű terülj, terülj, asztalkám várta őket. Tegnapra helyi napot szerveztek nekik: dr. Stift Zoltán atya rajzos evangelizációján vettek részt a templomban.
Délután sorokpolányiakkal találkoztak, közös számháborúval, játékos vetélkedőkkel múlatták az időt, utána a kultúrházba, mesedélutánra várták őket. Nagyboldogasszony ünnepe és a templom búcsúja lévén szentmisén vettek részt.
Ma a Jeli Arborétumba készül a csapat – az erdészet felajánlásaként ingyen –, Csehimindszenten Déri Péter atya mutatja be a templomot és a múzeumot, és rumi fagyizás zárja a programokat. Szombaton korán kelnek a táborozók: a tömördi madárvártán madárgyűrűzést figyelnek meg. Kőszegen a Sorokpolány Közösségi Alapítvány támogatásával dottóznak fel a Hétforráshoz és vissza.
Csodálatos környezetben pihenhetnek a székelyföldi gyerekek. A szervezők gazdag programmal várták a táborozókat 
Vasárnap Vasszécsenyben az ásványmúzeumot járják körbe, pónilovagolnak, fitneszparkba és játszótérre, a szentmise után a Szajki-tavakhoz utaznak. Hétfőn Székely János püspök fogadja őket, délután Szombathelyen néznek körül. Augusztus 20-án vidám búcsúdélutánon köszön el a gyerekektől citeraszóval, énekkel, mesemondással az Isten mosolya Segítő Közösség.
A sorokpolányi kastély tulajdonosa, Kolos László szállásul ajánlotta fel a táborozóknak vendégházát. A nevelők – Bokor Erzsébet, Lukács Erika és Kazinczy István – és a 6–16 éves gyerekek is először járnak Vas megyében. Lenyűgözte őket a kastély és a park­ja: azt mondják, nem tudnak betelni a pávákkal, birkákkal, szobrokkal, a zöld környezettel. Fociznak, tollasoznak, sétálnak, élvezik az ottlétet. A csoport étkezését, az ebédeket, vacsorákat nagylelkű felajánlásokból oldják meg a szervezők. Tegnap délben a kastélyban kondérban készült gulyással és sok-sok palacsintával kínálták a gyerekeket.
A 13 éves Danka Andrea kérdésünkre annyit mondott: nagyon jól érzi magát, örül, hogy eljöhetett. A kastély szerinte nem egyszerűen szép, hanem csodálatos. Az egyik nevelő a sűrű programot hallva úgy fogalmazott: sok múlik majd az időjáráson is, de a Jóisten végig velünk lesz.
Fotó: Horváth Balázs
www.vaol.hu

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Vannak nagyszerű gyóntatók, akik karizmaként kapták, hogy szinte belelátnak a lelkekbe, rátapintanak a gyenge pontokra, és jóságosan, irgalmasan, ha kell, határozottan vezetik az embereket. A jó orvos nem cukorkával gyógyítja a súlyos beteget, hanem ha szükséges, keserű orvossággal vagy esetleg fájdalmas műtéti beavatkozással.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2020. január 19. vasárnap, Sára és Márió napja van. Holnap Fábián és Sebestyén napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Ki hiszi el ma már, hogy Isten a világot hat nap alatt teremtette?! 3/4

Még meg sem volt az emberiség, már a Jóisten tudta, hogy egyszer majd csinálni akarunk magunknak autót, mobiltelefont, mindenféle hasznos szerkentyűket, ezért az anyagvilágot úgy teremtette, hogy a föld mélye magában hordja a különféle ásványokat, amik ezek elkészítéséhez szükségesek.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube