KERESZTÉNY TANÖSVÉNY - 40 hét, 40 igazság!!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_14114812_1116198015122482_5132039586419253915_o.jpgEgy szent utazásra hívlak, gyertek ismerkedjünk keresztény hitünk alap igazságaival! 

Csaba t. 
Ne csak védjük, ismerjük is a kereszténységet!- Vasárnap indul Böjte Csaba videósorozata
Egy hónappal ezelőtt, a szintén hagyományteremtő szándékú zöldzarándoklaton jelentette be Böjte Csaba testvér, hogy Keresztény Tanösvény címmel negyvenrészes videósorozatot indít szeptember 15-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében. A Magyar Kurír honlapján is hétről hétre követhető sorozatról kérdeztük telefonon az erdélyi ferences szerzetest.
hirdetés
– Mi ennek a különleges kezdeményezésnek a célja?
– Gyerekekkel foglalkozom, közel kétezer gyermekünk van most is a dévai Szent Ferenc Alapítványnál. Az ő szüleiknek, rokonaiknak, sőt – úgy látom – sokszor még a kollégáimnak is felnőtt keresztény létükre elég gyér a tudásuk azzal kapcsolatban, hogy mit tanít az Egyház. Ezért gondoltam úgy, hogy katekézist tartok felnőttek számára: kicsit ismételjük át mindazt, amit talán tanultunk is annak idején az iskolában, vagy lehet, hogy soha nem is tanultunk, de mindenképpen jó lenne, hogy tudjunk. Ne csak deklaráljuk azt, hogy keresztények vagyunk, hanem tárgyi tudásunk is legyen: mi az, amit egy keresztény ember hisz, mit nem hisz, mi az, amit Isten kér, mi az, amit nem kér. Azt látom, hogy sokszor azok, akik visszautasítják a kereszténységet és Istent, egy olyan istenképet tagadnak meg, amit soha nem vallanék én magam sem. Tévedésben vannak vagy féligazságokat tudnak.
Sajnos például ha a YouTube-ot az ember bekapcsolja, és beírja, hogy felnőtt fejjel megkeresztelkedne, elsőáldozó lenne vagy bérmálkozó lenne, nagyon kevés olyan tananyagot talál, ami bővebben foglalkozik ezzel. Ezért gondoltunk arra, hogy negyven héten keresztül hetente három percet fölteszünk. Nem egy nagy dolog ez, de az útkeresés időszakában lévőknek nagyon hasznos lenne, segíthetné a kedves testvéreinket, hogy ne csak védjük a kereszténységet, hanem ismerjük is, és átjárjon minket a keresztény tanítás.
Egy mondás szerint a keresztények sokszor olyanok, mint a folyómederben a kövek, kívülről vizesek, látszik, hogy nedvesek, de ha eltöröd, belül tiszta szárazak. Nem járja át őket a keresztény tanítás. Azt szeretném, hogy a mélyebb pórusainkba is jussanak el a keresztény alapigazságok.
Erdő Péter bíboros úr is kérte, hogy a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtti évet a misszió évének tekintsük. Szeretnénk önmagunkat evangelizálni és ehhez az evangéliumhoz közelebb vezetni.
– Milyen tematikája lesz a sorozatnak?
– A teológián úgy tanítottak, hogy négy nagy része van a keresztény életünknek. Mindenekelőtt hogy mit hiszünk: ezt a Hiszekegyben valljuk meg ma is. Ezt tíz témára osztottam, lehetett volna többre is, kevesebbre is, de úgy gondoltam, Jézus is negyven napig volt a pusztában, jöjjön ki a negyven hét. Tíz hiszekegyes téma lesz, s ebben az is benne lesz, hogy mit nem hiszünk, mert rengeteg babona meg butaság is elterjedt. A teológián nyilván éveket tanulnak a kispapok, a mi videóink csak gondolatébresztők, de úgy gondolom, kell a világiaknak is egy ilyenfajta képzés.

A következő tíz alkalom arról fog szólni, hogy Isten, mint minden igazi atya, szeretné jó úton vezetni az ő gyermekeit. Ez pedig a parancsok útja. Boldog akarsz lenni? Tiszteld apádat és anyádat! Boldog akarsz lenni? Ne lopj! Boldog akarsz lenni? Mondj mindig igazat! Tíz héten keresztül a tízparancsolattal próbálnánk baráti viszonyt kialakítani.
Azután Isten hogy segít rajtunk? Ő Mennyei Atya, a gyermekek kezét megfogja, a hónuk alá nyúl, és támogatja őket, méghozzá a szentségek útján. Hét szentség van, de tíz hétre osztottuk szét ezt a harmadik alrészt is, amivel az is lenne a cél, hogy egy felnőtt, aki leszakadt vagy elmaradt, elsodródott az Egyháztól, pótolni is tudja akár az elsőáldozást, akár a bérmálkozást, vagy a házasságát rendezze.
A negyedik tíz héten az Istennel való személyes élő kapcsolat, az imádság témája áll a középpontban. Ennek keretében szólunk a liturgiáról, a szentmiséről, a Szentírásról, különféle imamódokról, arról, hogy találkozhatunk az Úrral, hogy hallhatjuk meg Isten szavát, hogy folytathatunk vele párbeszédet, szó lesz a keresztény misztikáról is.
Bizonyára lesznek olyan paptársaim, akik úgy gondolják, lehetett volna jobban is csinálni, na de szabad a pálya mindenkinek, bárki nekilendülhet. Ez a négyszer tíz hét biztosan nem elégséges, de arra biztosan elég, hogy elindítson bennünk egy folyamatot, és utána már mindenki magában is, megkeresve a helyi plébánost vagy valaki mást, elindulhat a teljesebb keresztény élet felé.
– Ha valaki lemarad a kezdésről, később is tud csatlakozni?
– Ezt a negyvenszer három percet nagyon szeretném CD-n is kiadni, de mindenképpen elérhetővé szeretném tenni, hogy bármikor elő lehessen venni, bármikor be lehessen kapcsolódni. Az az elképzelésünk, hogy vasárnap délutánonként jelenik meg egy-egy epizód a honlapokon. Biztattam, kértem több orgánumot is, adjanak helyet ennek a sorozatnak.
Böjte Csaba videósorozatának médiatámogatója a Magyar Kurír hírportál és az Új Ember hetilap is.
Fotó: Merényi Zita
Agonás Szonja/Magyar Kurír