„Nap, mint nap csodák történnek velünk!” – ajánló egy Füveskönyvhöz

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_129956462_857084758440100_5071770170043263759_n.jpgBöjtös Kinga kérdezte Lettner Krisztát, ő hogyan látta fotós szemmel a nyári utazást, könyvkészítést Csaba testvérrel.

Sorsszerű időzítés, hogy az életünket felborító, lelkünket nyomasztó időkben kerülhet kezünkbe a könyv, mely mankót nyújthat az idei rendhagyó adventi várakozáshoz. Nem szokványos, hogy a vírusból felépülve, a kórház kapujában vehette át tiszteletpéldányát maga a szerző is… Sőt, az is rendhagyó, hogy egy kötet az anyósülésen készüljön, több ezer kilométeres roadmovie közben. Böjte Csaba Füveskönyvének születéséről a szerzetes állandó fotósa, Lettner Krisztina mesél.
Mit tudhatunk a könyv ötletéről, az előkészületekről? Volt-e már korábban személyes kapcsolatod a szerzővel, vagy az atyával?
-Böjte Csaba testvér könyveit a Helikon Kiadó adja ki évek óta. 2016-ban négy könyvének borítójára fotóztam őt, későbbi könyveihez pedig az illusztrációkat készítettem. Így végül is folyamatos a kapcsolatunk néhány éve. Szintén a Helikon Kiadónál Szász Zsolt igazgató fejéből pattant ki az ötlet, hogy legyen egy átfogó könyv, mely összegzi Csaba testvér hatvan és az alapítvány huszonöt évét. A szerkesztői munkára Csender Levente, József Attila díjas íróra esett a választás, akinek kiváló helyismerete is szempont volt a projektben. Hiszen modernkori „erdélyi krónikásként” eddig megjelent regényeiben és novelláiban is sűrűn foglalkozik a haza és az anyaország közti lét keserédes kérdéseivel.
A készülő könyv ügyében a tavalyi év decemberében konzultáltunk személyesen mindhárman, Leventének ez volt az első találkozása Csaba testvérrel és én is akkor ismertem meg az erdélyi születésű írót. Majd idén júniusban e könyvnek a terveivel mentünk ki Dévára. Az ott töltött idő alatt kiderült, hogy kevés az idő a „nagykönyv” anyagához, viszont egy „Füveskönyv” születésének feltétlenül kedvez a világban kialakult rendkívüli helyzet és az ezzel kapcsolatos útkeresés. Innentől kezdve erre fókuszáltunk, illetve én ugyanúgy fotóztam tovább, amit lehetett.”
Hogy képzeljük el magát az utazást, az egymással töltött időt? Miként készül egy könyv az autóban?
– Csaba testvér a járvány alatt is folyamatos mozgásban volt, csak most nem a nagyvilágban, hanem Erdélyben, a gyermekotthonok között ingázott. Ezekre az utakra kísértük mi őt, Levente az anyósülésen ülve feltette a kérdéseit, én pedig az újabb és újabb helyszíneken kerestem a megörökítendő pillanatokat. Tulajdonképpen éltük vele az életét hat héten keresztül. Neki nem kellett alkalmazkodnia hozzánk, ezáltal nem voltunk teher a nyakán, hanem minden ment a maga útján, mi pedig vele. Úgy érzem, kölcsönösen bizalmunkba fogadtuk egymást. Amikor néhány napot Déván kellett töltenie, akkor mi is ott maradtunk, az addig elkészült anyagokat dolgoztuk fel és sokat voltunk együtt a dévai gyerekekkel, akiket nagyon megszerettünk. Velem utazó kisebbik lányom szinte csak a nap végére került elő a gyerektársaságból, akik azonnal befogadták őt és általuk az ő személyisége, világlátása is befogadóbbá vált.
Sokszor előfordult, hogy reggel mikor felkeltünk, még nem tudtuk, hol fogunk aludni este… De miután beleszoktunk ebbe a lassulásba, abban sem kételkedtünk, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Megtapasztaltuk a „jónak lenni jó” gyakorlatát és szinte megszoktuk, hogy nap, mint nap csodák történnek velünk!” Levente témakörök szerint rendezte az atya személyes sztorijait és bölcs esszenciáit, melyek a végül öt fejezetben olvashatók: – gondolatok a szeretetről, az Istenről, az emberről, a teremtett világról és a nevelésről.
Mekkora munkád volt a természetes képek hangulatának létrehozásában? Milyen portréalany volt az atya?
-Csaba testvér a legjobb partner volt abban is, hogy bensőséges képek szülessenek. Az én ötleteimet figyelembe véve konkrét helyzeteket „teremtett” és figyelt arra, hogy tudjam fotózni a gyerekekkel, napi misék közben, erdőn-mezőn járva. Pontos számot nem tudok, de nagyjából tízezer fotót készítettem. Emlékezetes délután volt a Szent Anna tónál, csónakázás közben átélt órák, de minden napra jutott a spontán pillanatokból, amik képre kívánkoztak. Mélyen hatottak rám az út közben tartott misék, amiket a járványhelyzet miatt bárhol a természetben, akár egy virágos réten is celebrált az atya. Az időjárás, a fényviszonyok, vagy a rendhagyó feltételek miatti aggódásom idővel elcsitult, a dolgok szinte maguktól összeálltak és ez átjön a képeken is… Én mindezt elsősorban az atya békés-derűs jelenlétének tudom be. Az útközben készült felvételeken kívül egyetlen alkalom volt, mikor Csíksomlyón hárman felmentünk a Nyeregbe kifejezetten azért, hogy ott készüljenek fotók. Egy órát dolgoztunk ott, elkészült a borítókép és még jó néhány szép felvétel. Itt említeném meg az általam indított – a Füveskönyvhöz tartozó – facebook oldalt, melyen több fotóm is található az erdélyi tartózkodásunk alatt készült képeimből, így a néző mintegy virtuálisan is részt vehet az utazáson, átélheti stációit, amiben részünk volt. A szeptemberben létrejött közösségi felületnek máris több, mint tizenegyezer követője van! Öröm olvasni a rengeteg pozitív kommentet és megtapasztalni azt a szeretetteljes odafordulást, mely az atyát övezi itthon és határon túl.
Mi a konkrét terv a folytatással és mikorra várhatjuk az eredményét?
-Ez a hat hét, amit Erdélyben töltöttünk, feledhetetlen élmény és életre szóló töltekezés volt. Mindnyájunkat örömmel tölt el, hogy ezzel nincs vége a közös munkának, hiszen készül a már említett következő, jubileumi könyv és még sok tervünk van együtt. Az is biztos, hogy a Füveskönyv munkálatainak eredményeképp a már kipróbált hármasunk megmarad, hisz az utazásaink alkalmával emberileg-szakmailag is összeszokott a kis csapat. A Füveskönyv oldalainak illusztrációit Soós Csilla üvegművész templomi ólomüveg ablakainak fotói adják, e képeket is én készítettem a szakrális helyszíneket bejárva. A dévai életképeket és Csaba testvérről készült road-fotóimat a jubileumi nagykönyvben láthatják majd az olvasók. Ha minden igaz, legkésőbb jövő karácsonyra már a kezünkbe kerülhet a nagykönyv is, remélve, hogy addigra lélekben megerősödve hagyjuk magunk mögött e nyomasztó időket. Addig pedig legyen segítségünkre ebben a belső munkában Böjte Csaba Füveskönyve!”
A tényt, hogy mennyire szükség van napjainkban a Böjte Csaba nyújtotta bölcs útmutatásra, a Füveskönyv sikere jelzi. Még a kiadó kalkulációját is túlszárnyalta, hogy a megjelenésétől számított mindössze másfél héten belül az összes kinyomott – sok ezres – példányszám elfogyott a könyvesboltok polcairól és az online oldalakról. De aggodalomra semmi ok, a gyors újranyomásnak köszönhetően december 15-től ismét elérhető, így még időben a karácsonyfák alá kerülhet a lelki táplálék. Aki biztosra akar menni, legjobban teszi, ha rendelését online leadja a következő oldalon, hisz az előrendelt igényeket garantáltan teljesíti a kiadó: http://bit.ly/Böjte_Csaba_Füveskönyve
A könyv közösségi oldala: www.facebook.com/Böjte-Csaba-füveskönyve-Örömhöz-segítő-gondolatok
Csender Levente honlapja: https://csenderlevente.com/
Fotók: Lettner Krisztina https://www.facebook.com/Lettner-Kriszta-Photoletti 
Kép: Borsik-Budai Katalin
www.artnews.hu