Ahol közelebb kerül a föld az éghez

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_274716345_2372697856205398_3065649684594507461_n.jpgKorábban írtuk, hogy Böjte Csaba OFM többedmagával több európai szent hely meglátogatására indult múlt hónapban, március másodikán pedig hazaérkezett. Sopronnal és Béccsel kezdve az útjuk Münchenen és Taizén át vezetett Lourdes-ba, majd Ávilába, onnan Lisszabonba, aztán Tours felé vették az irányt, utána Stuttgart és újra Bécs következett a hazaindulás előtt. Megkérdeztük Böjte atyát arról, hogy milyen élményekkel tért haza a tartalmas zarándoklatról.

„Eredetileg Lisszabonba hívtak meg egy előadásra, mi pedig összekötöttük ezt szent helyek meglátogatásával. Szent Márton, Szent István királyunk és a magyar nemzet védőszentjének sírjánál is bemutattunk egy szentmisét. Nagyon sikeres volt az út, hiszen az európai kereszténység néhány oszlopánál, tartópillérénél tudtunk megállni és imádkozni. Úgy gondolom, hogy olyan időszak köszönt ránk, amikor újra fel kell fedeznünk a magunk kis szentélyeit, az Istennel való találkozás csomópontjait. Fel kell keresnünk Erdélyben, a Kárpát-medencében azokat a szent helyeket, amelyek feltöltenek” – hívta fel a figyelmet Böjte Csaba. Hozzátette: vannak időszakok, amikor az életben jó darabig minden alapvetően jól megy, de mindenkinek az életében eljön az a pont, amikor megérzi a feltöltődés szükségességét. Csaba testvér kiemelte: ha elkezdenénk ezeknek a csomópontoknak a felfedezését, elsőként mindenképpen a hozzánk legközelebb eső plébániát keressük fel, utána érdemes elzarándokolni a könnyebben elérhető erdélyi, Kárpát-medencei szent helyekre. Nem elfeledni, hanem újból fel kell keresni a zarándoklatok ismert célpontjait, mert egyszerűen ezek olyan helyek, ahol érezhetően közelebb kerül a föld az éghez” – biztat a ferences szerzetes.
„Most voltam először Taizé-ben és Lourdes-ban is. Nagy élmény volt számomra látni, hogy napjainkban is élők, működők, keresettek a kegyhelyek, jó látni, hogy vannak, akik igénylik Isten érezhető, már-már tapintható jelenlétét. Hiszen a jó Isten nem fordult el a világtól sem a pandémia, sem a háború miatt. Isten szeretete érezhetően kiárad ma is, csak hát oda kell menni a kúthoz, meríteni kell belőle. Az otthon, csendben elmondott ima is szükséges, mindennapos kell, hogy legyen, de Jézus nem véletlenül mondta, hogy ahol ketten-hárman összegyűlünk az ő nevében, ő ott lesz köztünk” – fogalmazott Böjte atya. Elmondta: a zarándoklat megerősítette benne, hogy milyen nagyvonalú is az Isten: ahogy a Boldogságos Szűzanyára nagyon fiatalon bízta rá a világ megváltásának titkát, úgy például Ávilai Szent Teréz is tizenéves lány volt, amikor az Úr megszólalt neki. Felhívta a figyelmet: élő istenkapcsolat nélkül csak üres szokások, formulák, keresztény hagyományok szerint élhetünk. Nagyböjt kapcsán hangsúlyozta: ez az időszak sem csak a fizikai böjtről szól, sőt, az Isten előtti őszinte beismerést nem hanyagolhatjuk. Taizében egy hétig tart egy imazarándoklat, Böjte atyáék ebből három imaórán vettek részt: Csaba testvér elmondása szerint felemelő érzés volt látni, hogy a világ minden tájáról érkeztek oda hívek, ráadásul több száz fiatal, akik összeszedetten imádkoztak, énekeltek és, akikkel valódi öröm volt együtt lenni.
„A szívem megtelt reménnyel azt látva, hogy mennyi nyugati fiatal a sízés helyett egy hétnyi imádkozást választott. Azt hiszem nem kell annyira elkeserednünk, amikor a médiában ennek ellentétét látjuk, láttatják, ez az út engem ugyanis nem félelemmel, hanem örömmel, reménnyel, bizakodással töltött el” – foglalta össze Böjte atya. Ettől a meglátástól az sem téríti el, hogy mire hazajött a zarándoklatról, a szomszédban kitört a háború. Úgy látja: az ember alaptermészete a szeretet, ami előbb-utóbb úgy is utat talál magának a konfliktusok között.
„El fognak tűnni a sötét fellegek, ki fog sütni a nap, mert az ember egyszerűen arra teremtetett, hogy szeressen. És akkor majd tanulni fogunk a hibákból. A félelem kapcsán pedig ne hagyjuk, hogy a dominó-effektus működjön, hiszen a Gonosznak mindig az a célja, hogy egy bűnből kettő legyen, kettőből pedig három, azaz, hogy szaporodjon a szenvedés, a gyűlölet, a harag” – tette hozzá.
Szerző: Kádár Hanga
www.romkat.ro