Böjte Csaba Debrecenben

ImageTeltház fogadta Böjte Csabát a „Szent József-esték” nyári szünet előtti utolsó találkozóján, május 25-én a debreceni Szent József gimnázium Vasváry József termében. Diákok és felnőttek egyaránt kíváncsiak voltak az egyszerű ferences szavaira, ízes gondolataira, amelyek ezúttal a mindenek fölötti szeretet gyakorlására hívták fel a figyelmet.

 

Mi alapján vagyunk képesek dönteni? Legtöbb döntésünk pillanatnyi hangulatnak, ösztönnek, vágynak az eredménye, ami nem hoz mindig pozitív fordulatot. Csaba testvér három szinten meghozott döntéseket hasonlított össze. Dönthetünk az állati ösztön szintjén, a mérlegelés, bölcsesség szintjén és a természetfölötti szintjén, amikor már bevonjuk a Mennyei Atyát. Nem kérdés, hogy az igazi jó döntések melyik szinten születnek. Szent József, amikor megtudta, hogy Mária áldott állapotban van, elcsöndesedett, és bölcsen, a harmadik szinten, a természetfölötti szintjén döntött.

Csaba testvér a saját életéből vett példájával is igazolta állítását. Több mint 1800 szülő, család nélkül maradt gyermeket fogadott már be és teremti meg számukra az otthont. Döntését az első kislány befogadásakor a Szentlélekre bízta. A gyermek a templomban várakozott, amikor az aznapi evangéliumban olvasta: „Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be.” (Mt 18,5.) Böjte Csaba a harmadik szinten döntött.
A nagy puzzle…
„Isten jó világot teremtett, mindenre gondolt” — mondta a szerzetes. Biztosan van valahol egy gyermek, aki szülők ölelésére vágyik, és van valahol egy szülő, aki egy gyermekről szeretne gondoskodni. Mint egy nagy kirakós játékban, csak a darabokat kell a helyükre illeszteni, hogy Isten országának képe összeálljon. Ebből az óriási képből egy darab sem hiányzik, csak türelmesen végig kell játszani.
Az igazi pedagógia
Majd a szeretet végső győzelméről kifejtett gondolataiban Csaba testvér Péter és Pál apostol szeretetét vizsgálva rávilágított arra a jézusi gondolkodásra, amelyben az Őt tagadó Pétertől a feltámadása után nem kérte számon tettét, hanem csak azt kérdezte: „Péter szeretsz-e engem?” Jézus megtehette volna, hogy magyarázatot kérjen, de nem a saját igazát védte, hanem Péter mellett döntött. Nagy baj, ha mindig a saját igazunkat hangoztatjuk, ahelyett, hogy a másikra figyelve felemelnénk őt. Az igazi pedagógia: kiszeretni a másikból a szeretet himnuszát. Majd megmutatta azt a göröngyös, küzdelmes utat, amelyen Pál, István vértanú halálától eljutott a szeretethimnusz megfogalmazásáig.
„…a szeretet nem keresi a magáét, nem gerjed haragra nem gondol a rosszra…” (1Kor 13,5)
Kovács Ágnes/Magyar Kurír