Vetőmagot kapott adományként Magyarországról Böjte Csaba alapítványa

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Rolunk_irak_1395480973_9427.jpgMartonvásár – A hajdani Brunszvik kastély parkjában áldották és szentelték meg a kutatóintézet és az agrárkamara által adományozott vetőmagot, a Dévára indulás előtt. Böjte Csaba és „gyermekei” aratják le majd az anyaországból küldött magvak termését.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére ajándékozott tizenöt hektárra való vetőmagot az MTA Agrártudományi Kutatóközpontja (ATK) a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, mintegy félmillió forint értékben. A gyönyörű helyszín miatt és a bensőséges ünnep révén még inkább jelképessé emelkedett az adományozás ténye: az anyaországból Székelyföldre küldik a magot Böjte Csaba nevelőotthonainak. A NAK elnöke, Győrffy Balázs kérésére büszkén mondott igent a martonvásári kutatóintézet a vetőmag adományozásra, hogy az árvákat, nehéz sorsú gyermekeket felkaroló alapítványt támogassák vele. Az alapítvány saját tulajdonát képező termőföldet ma az a fiatalember gondozza szakemberként, aki maga is Csaba testvér egyik otthonában nevelkedett.
A martonvásári kutatóintézet igazgatója, Bedő Csaba szakemberként is hangsúlyozta köszöntőjében, hogy az itt nemesített minőségi vetőmagok jó termést adnak Erdély magyarlakra vidékein is, a székelyföldi klimatikus viszonyok megfelelnek ezeknek a búza, zab és kukorica magvaknak. Az igazgató szólt arról is, hogy Brunszvik Teréz, a magyar kisdedóvók alapítójának küldetése és sorsa sokban megegyezik Böjte Csabáéval – más korban, más időkben, ám nem kevésbé nagy feladatot vállaltak-vállalnak a gyermekekért. A vetőmagos zsákokat megáldotta mindhárom felekezet papja, majd átvette Bedő Zoltántól Lázár Zoltán, a NAK kabinetfőnöke, aki maga is székely származású.
A magyar műveltség része volt a magyar tájfajták, később a magyar nemesítésű növényfajták ismerete, mint a híres Bánkuti búzáé, vagy a köznyelvben is sokat emlegetett Juliska babé, utalt az agrárszakember Bedő Zoltán a hazai földművelő-gazdálkodó gyakorlatra. E hagyományt szükséges ápolni a tudományos kutatások és a modern agrártechnológia korában is, nyomatékosította. Az Mv Bodrog és az Mv 270, az Mv Angéla elnevezésű hibridkukoricamagvak mellett az Mv Július nevű csemegekukoricát, valamint az Mv Pehely tavaszi zab és Mv Kikelet tavaszi búza magját bocsátják másnap útjukra, hogy elvethessék a Déva melletti szántóföldbe. Az igazgató a „praktikus” adománnyal Brunszvik Teréz nemzetiszín szalaggal átkötött portréját is elküldte a Szent Ferenc Alapítvány fiataljainak, mintegy szellemi üzenetként az anyaországból. Böjte Csaba szerzetes méltó folytatója és 21. századi letéteményese Brunszvik Teréz szellemiségének és munkásságának, hangsúlyozta a vezető-kutató agrármérnök.
Zsohár Melinda
feol.hu
erdely.ma